Öt év 6 hónap fogházra ítélték a Viking Sigyn kapitányát

MTI MTI
2023.09.27. 06:07

Vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 év 6 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Jurij C.-t, a Hableány katasztrófáját okozó Viking Sigyn kapitányát kedden Budapesten. Az ítélet nem jogerős.

A Hableány sétahajó 2019. május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát tette felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben 2019 novemberében emeltek vádat vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A segítségnyújtás elmulasztását nem állapította meg a bíróság.

A vádlott az utolsó szó jogán úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz a lelke, amikor felidézi magában a szörnyű tragédiát, amely annyi ártatlan áldozatot követelt. Az emlékek egy percre sem hagyják nyugodni, és a történtek az élete végéig elkísérik – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy végtelenül sajnálja a történteket, végül pedig kifejezte együttérzését az elhunytak hozzátartozóinak.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Indoklásában Németh Leona bíró felidézte: a vádlott korábban azt vallotta, hogy a zuhogó esőben és az esti látási viszonyok között nem vette észre a Hableányt, és az ütközéskor is csak egy kisebb zökkenést érzékelt, amelyről azt gondolta, hogy csupán egy uszadék került a hajó alá.

A bíróság szerint viszont a hajó kapitányának felelőssége, hogy adott látási viszonyok között elindul-e a járművével. A közlekedéshez szükséges eszközök – a többi között radar – rendelkezésre álltak a hajón.

Felidézte: a Hableány óránkénti 7-8 kilométeres sebességgel haladt, a Viking Sigyn pedig, miután a Parlament előtt óránkénti 1-2 kilométeres sebességre lassított, felgyorsított óránkénti 10-11 kilométeres sebességre, így került előzési helyzetbe.

Ugyanakkor, mivel a kapitánynak nem is állt szándékában az előzés, nem tartotta be az előzés szabályait. Nem adott hangjelzést, nem győződött meg az oldaltávolságról, valamint nem vette fel a kapcsolatot a másik járművel. Vagyis a baleset a kellő körültekintés és figyelem hiányára vezethető vissza – jelentette ki a bíró.

Azt is felidézte, hogy a Hableányon eggyel kevesebb matróz volt, mint amennyi az előírásokban szerepel, így nem közlekedhetett volna. A szállodahajónak ennek ellenére meg kellett volna adnia az elsőbbséget a Hableánynak.

A 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztását azért nem állapította meg a bíróság – folytatta -, mert azt csak tudatosan, szándékos mulasztással lehet elkövetni.

A Hableány 30 másodpercen belül elsüllyedt. A vádlott a szállodahajón jajveszékelő utasokon kívül mást nem látott, és amikor rájött, hogy mi történhetett, azonnal vészjelzést adott le, a hajót biztosította, rádión bejelentést tett, továbbá meggyőződött arról, hogy a mentés megkezdődött.

Azt sem lehetett bizonyítani, ténylegesen hány ember volt abban a helyzetben, hogy a vádlott segítséget nyújthatott volna nekik, és hány olyan bajbajutott volt, akin már semmiképpen nem lehetett segíteni – sorolta.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ezért bizonyítottság hiányában a tanácsvezető bíró felmentette a vádlottat a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alól.

Németh Leona arról is szólt, hogy a büntetési tétel ebben az esetben 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés. Súlyosbító körülmény a sok elveszett emberélet és a jelentős anyagi kár, enyhítő körülmény a vádlott büntetlen előélete és megromlott egészségi állapota, a hosszú makulátlan hajóskapitányi gyakorlat, az idő múlása.

A bíróság az elsőfokú ítéletben a vádlottat 6 évre eltiltotta a vízi közlekedéstől is, valamint úgy rendelkezett, hogy az ukrán kapitány a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet feltételesen szabadságra.

Az ítélet nem jogerős. Az ügyészség arra kéri a másodfokú bíróságot, hogy állapítsa meg a vádlott terhére a 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztását is, halmazati büntetésként az ítéletben szereplőnél hosszabb és börtönben letöltendő szabadságvesztést szabjon ki. Indítványozták a letartóztatását is.

A vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Kapcsolódó témák: #baleset | #bíróság | #hajós | #ügyészség |