Orbán Viktor megtartotta évértékelőjét

Győr+/MTI Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
2025.02.22. 15:31

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor megtartotta évértkelő beszédjét, amely a Várkert Bazárban hangzott el.

Összefoglaló:

Orbán Viktor: 2025 legyen az áttörés éve

Orbán Viktor azt mondta: idén a küzdelem folytatódik, eddig lázadtunk, most már győzni is akarunk.

Hangsúlyozta: Magyarország után fellázadt az Egyesült Államok is. Ugyanakkor arra figyelmeztetett: ne higgyük, hogy Amerika sikeres lázadása elhozza a győzelmet Magyarországnak. Ők nem tudnak győzni helyettünk, csak javítani tudják az esélyeinket – tette hozzá, jelezve, hogy Donald Trump amerikai elnök “nem a megváltónk, hanem a harcostársunk.”

Úgy fogalmazott: “Magyarország szempontjából annyi történt, hogy Dávid Góliáttal vívott küzdelme közben megérkezett Dávid bátyja is, aki elég marcona legénynek látszik.”

Kijelentette: kaptunk egy esélyt, hogy “kitörjünk az ostromlott várból, sőt, ne csak kitörjünk, hanem áttörjük a birodalom hadállásait.”

“Most kell bátran és nagyban gondolkodni. Ezért azt javaslom Önöknek, magunknak, hogy 2025 legyen az áttörés éve” – hangoztatta a miniszterelnök.

Orbán Viktor férfias évnek nevezte a tavalyit, megjegyezve, “tegnap még eretnekek voltunk, mára nálunk kopogtat a fél világ”.

Felidézte: hiába zengett az ég az európai parlamenti választás előtt, “nyugodtak maradtunk, mert tudtuk, hogy az idő számít, és a politikában egyetlen állandóság van: a változás”.

” Elvesztettük a köztársasági elnökünket és az európai uniós listavezetőnket, és háború is egyre rosszabbul nézet ki (…..) az árulás sem maradt el. Kiderült, hogy innen, az évértékelő első sorából nem is olyan hosszú az út Weber úr brüsszeli kasszájáig” – fogalmazott.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Aki elárulja a barátait, az elárulja a pártját is. Ez a fajta bárkit elárul az első kanyarban. Pont a hazáját ne árulná el? – vetette fel a miniszterelnök.

Orbán Viktor kijelentette, hogy mi, magyarok bőven kivettük a részünket a világ megváltoztatásából, messze a méretünk, a gazdasági erőnk és lélekszámunk fölött.

A kormányfő rámutatott: a lázadásnak mi voltunk az úttörői, előhírnökei és elindítói is.

Kitért arra, hogy időnként piszok nehéz volt, és volt, amikor átkozottul kilátástalannak tűnt. “Nem a Fideszről beszélek, nem a kormányról, hanem a magyarokról. A magyar nemzet végig ott volt mögöttünk, együtt és egyenként” – hangsúlyozta.

Kiemelte: fejet kell hajtani a magyarok kitartása és elszántsága előtt. Egy pillanatra sem adták föl, nem hátráltak meg, és egyszer sem mondták, hogy engedjünk Sorosnak. Egyszer sem mondták, hogy adjuk meg magunkat Brüsszelnek – fogalmazott.

Orbán Viktor köszönetét fejezte ki minden lázadó magyarnak, aki szorgalmával, munkájával, konokságával védte a hazát a birodalommal szemben.

“Hálás vagyok, hogy ilyen népet szolgálhatok, a világ minden politikusa irigykedhet érte” – mondta Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A magyar gazdaságban is áttörést kell elérnünk birodalomnak két feje van: egy Washingtonban és egy Brüsszelben

A birodalomnak két feje és egy lerakata van: egy fej Washingtonban, egy Brüsszelben, a Soros-féle lerakat pedig itt Budapesten – jelentette ki a miniszterelnök szombaton, Budapesten elmondott évértékelő beszédében.

Orbán Viktor hozzátette: ezt onnan tudjuk, hogy az amerikaiak “kihajigálták a csontvázakat a szekrényből”.

Úgy fogalmazott: az amerikaiak “leleplezték és nyilvánosságra hozták azt a velejéig korrupt, elnyomó hatalmi gépezetet, ami az Egyesült Államok költségvetéséből milliárdokat szivattyúzott át álcivil szervezeteknek, megvásárolt újságíróknak, bíróknak és ügyészeknek, politikusoknak, alapítványoknak, bürokratának, egy hatalmas gépezetnek, amely a liberális véleménydiktatúrát és politikai elnyomást működtette az egész nyugati világban, ideértve Magyarországot is”.

Orbán Viktor kitért arra is: “szép és lelkesítő”, ami Amerikában történik, de “nekünk, magyaroknak” a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk. Először is a “birodalom budapesti lerakatával kell elbánnunk”.

Jelezte, először kormánymegbízottat küldenek az Egyesült Államokba és begyűjtik az összes Magyarországra vonatkozó adatot és bizonyítékot. Azután sürgősen megteremtik az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy ne kelljen “tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat”.

Orbán Viktor hozzátette: a birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetnek is.

A magyar gazdaságban is áttörést kell elérnünk

Orbán Viktor meghirdette a 100 új gyár programot. Csak így tudjuk biztosítani, hogy minden magyarnak, aki dolgozni akar, a jövőben is legyen munkája – mondta.

Ezt követően meghirdette Európa legnagyobb adócsökkentési programját.

Közölte: két lépésben (2025. július 1., majd 2026. január 1.) megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményt. Egy gyerek után 20 ezer, két gyerek után 80 ezer, három és több gyerek után 200 ezer forintot lehet levonni a szülők adójából és járulékából; ez több mint egymillió családot érint – jelezte.

Elmondta azt is, hogy bevezetik a csed és a gyed, valamint a két- és háromgyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességét. A háromgyermekesekét egy lépésben, 2025 októberétől. A kétgyermekesekét lépcsőzetesen, 2026 januárjától. “Ez világszenzáció, ilyen nincs sehol” – hangsúlyozta.

Régi álomként szólt arról, hogy a gyermeket nevelő szülők ne legyenek anyagi hátrányban a gyermektelenekkel szemben. Kiemelte, hogy áttörés kell az otthonteremtésben is, ezért az eddigi intézkedések mellé érkezik még többek között a Diákváros 18 ezer kollégiumi férőhellyel.

Öt nagy csata vár Magyarországra a brüsszeli bürokratákkal

Orbán Viktor azt mondta, a liberális hálózatok emberei most Brüsszelbe vonulnak vissza, és vannak dolgok, amelyekben Magyarország nem engedhet.

Kifejtette, a migrációs paktumot, amellyel Brüsszel idevezényelné a migránsokat, “sohasem fogjuk lenyelni”. Nem mondhatunk le a gyermekeink védeleméről – hangsúlyozta a kormányfő, azt javasolva, írják bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. Azt tanácsolta, a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás szervezésével, “kidobott pénz és idő”.

Orbán Viktor kiállt a tizenharmadik havi nyugdíj, valamint a rezsicsökkentés megtartása mellett.

A miniszterelnök azt mondta, Ukrajna nem lesz NATO-tag, de az, hogy az unió tagja lesz-e, majd a magyarok eldöntik. Magyarország és a magyarok ellenében Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja – hangsúlyozta, rámutatva, hogy az ukrán uniós csatlakozás tönkretenné a magyar gazdákat és nemcsak őket, hanem az egész magyar nemzetgazdaságot.

Megvédjük a készpénzhasználatot és a kistelepüléseket

Pozitív választ adunk arra a képviselői indítványra, amely alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot – jelentette ki a kormányfő, a témát “szabadságkérdésnek” nevezve, aminek használata “nem szokás, hanem jog”.

Igazi, kézzel fogható biztosíték csak a készpénz lehet – fogalmazott. Nem akarunk a bankok rabszolgái lenni. A bankkártya a banké, a készpénz a tied – jelentette ki a miniszterelnök.

Közölte azt is: komoly vitát szimatol a kistelepülések önvédelmi jogáról, arról a kérdésről, hogy van-e joguk “megvédeni falusi, vidéki méretüket és arculatukat”, mert ha igen, akkor eszközöket is kell nekik adni ahhoz, hogy “gátat szabhassanak a beköltözéseknek”.

A vidék, a falu, a kisváros nem kísérleti terep, hanem örökség – jelentette ki Orbán Viktor.

Megengedhetetlen, hogy egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték

Egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték, és ezzel persze a profitjukat is. Idén januárban a tejet 39 százalékkal, a tojást 35 százalékkal, az étolajat 11 százalékkal adták drágábban. Ez sok, sőt megengedhetetlen – mondta a miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

Orbán Viktor közölte: utasította Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal, hogy állítsák meg az árak emelkedését. “Szép szóval. De ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal” – tette hozzá.

Az árszabályozást senki sem szereti, de ilyenkor nincs más választás – hangsúlyozta Orbán Viktor. Ha nincs megállapodás, jön a hatósági ár. Ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk – vetítette előre.

A hadseregből a pártpolitikát kifele kell vinni, nem befelé

Orbán Viktor hangsúlyozta: a hadseregben csak nemzetstratégiának van helye, a tiszteknek tudniuk kell, hogy ez magasan a pártpolitika felett áll.

Rivalizálások, villaügyek, “egoviharok” nem méltók a honvédséghez – jelezte a kormányfő.

Brüsszelnek csak az a fontos, hogy neki behódoló kormánya legyen Magyarországon

Egy olyan kormány, amely nem épít kerítést, nem adóztatja meg a multikat és a bankokat, nem fogad el gyermekvédelmi törvényt, nem vezet be 13. havi nyugdíjat és rezsicsökkentést, hanem hagyja, hogy szépen, tempósan, alaposan, ahogy szokták, kifosszák az országot – mondta szombati évértékelő beszédében Orbán Viktor.

A miniszterelnök bejelentette, hogy az európai parlamenti képviselőknek a jövőben a magyar törvényhozás tagjaiéval azonos vagyonbevallást kell tenniük.

Sose felejtsük el, hogy a mi igazi ellenfelünk nem a magyarországi ellenzék, hanem az ő gazdájuk. A magyar ellenzék csak megbízást teljesít, csak kiszolgálja a birodalmi akaratot, amely őt pénzeli, eteti és utasítja – fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette, sokszor láttuk már történelmünkben a “megvett, kitartott, birodalmi udvarokban csicskáztatott lakájpolitikusokat”, akik “mindig azok voltak, ami az érdekükben állt, zapadnyikok, moszkoviták, labancok, azok voltak, ami éppen megérte nekik, csak magyarok, hazafiak nem voltak sohasem”.

A kábítószer-kereskedő ronccsá teszi és megöli a másik ember gyerekét

Ezért nem érdemelnek sem kíméletet, sem kegyelmet, és nem is fognak kapni – mondta a miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

Orbán Viktor aggasztónak nevezte az adatokat a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás növekedéséről. Itt baj van – jelentette ki.

Jelezte: az olcsó, mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot, majd arról beszélt, hogy ezt meg kell fékezni, bármi áron.

Közölte: külön kormánybiztost fog kinevezni, zéró toleranciát vezetnek be, Pintér Sándor belügyminisztert pedig arra kérte, hogy a kábítószer-kereskedőkkel szemben rendeljen el “rendőri hajtóvadászatot”.

Korábban írtuk:

Orbán Viktor kormányfő a beszéde elején azt mondta, hogy a meteorológus és a politikusok között sok a hasonlóság, mert nehéz megmondani, mit hoz a holnap. „Semmi sem olyan változékony, mint a múlt” – idézte Pozsgayt a kormányfő, olvasható az origo.hu közvetítésáben, amely így folytatódott: „Amikor nekifutok az évértékelőnek, akkor elolvasom a tavalyit.Amikor mai ellenfeleinket szembesítik azzal, hogyha hazugsággal vádolják őket, akkor annyit mondanak, hogy az tegnap volt, míg Horn Gyula 30 évvel ezelőtt annyit közölte: na és.

Orbán Viktor felidézte, hogy 2024-ben a Fidesz nyert Európában a második legnagyobb arányban.

„A Patrióta szó ma hangosabban hallatszik Brüsszelben, mint valaha, és ez legalább olyan bátorságot követel, mint lila sálban állni a Fradi B-középben.”

„Nehéz szível álltunk itt tavaly” – idézte fel a kormányfő. Olyan volt, mint egy rémálom, az amerikai nagykövet az ellenzék élére áll, Soros György itthon ügynökei pedig szorgosan mérgezték itthon a kutakat, és az árulás sem maradt el.”

„Nem olyan hosszú az út az itteni első sorokból Weber úr pénztárcájáig, ez a fajta ember pedig mindenkit elárul” – mondta a kormányfő. Aki nem érti a Fidesz lényegét, akkor annak kívül a helye, és azt kapja, ami jár neki – tette hozzá. „Hiába zengett az ég, mi nyugodtak maradtunk, mert az idő számít.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a csapások alatt is állva kell maradni: „A boksz az a sport, ahol a győztest is nagyon megverik, és ez így van a politikában is. A politikában a győzelem a legjobb orvosság, és a következőre már csak 14 hónapot kell várni” – tette hozzá.

„A 2024-es év férfias volt, tegnap még eretnekek voltunk, ma pedig nálunk kopogtat a fél világ.” 15 éve harcolunk, egy markonyi magyar lázadó a birodalom ellen – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor közölte, hogy az ameriai választással nagy kockázatot vállalt, de bejött. Volt amikor átkozottul kilátástalannak tűnt – tette hozzá. „A magyar nemzet végig ott volt mögöttünk, és fejet kell hajtani a magyarok kitartása mögött. Egyszer sem mondták, hogy engedjünk Sorosnak.”

„Nem mondták, hogy adjuk meg magunkat Brüsszelnek. Hálás vagyok, hogy ilyen népet szolgálhatok” – tette hozzá.

Orbán Viktor közölte, hogy soha nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, és a rezsicsökkentést és a nyugdíjakat is sikerült megvédeni. Orbán Viktor felépülést kívánt Ferenc pápának.

Most nem a túlélés, hanem a győzelem a cél. Eddig lázadtunk, de most győzni akarunk. Fellázadt az Egyesült Államok, de ne higgyünk abban, hogy a győzelmet ők hozzák el. Trump nem a megváltónk, hanem a harcostársunk” – mondta Orbán Viktor. Magyarország szempontjából annyi történt, hogy megérkezett Dávid bátyja is, és így kitörhetünk az ostromlott várból, és áttörhetjük a birodalom hadállásait. 2025 legyen az áttörés éve – mondta Orbán Viktor.

A birodalomnak két feje és egy lerakata van. Egy fej Washingtonban, egy Brüsszelben, a lerakat pedig itt, Budapesten. „Ezt onnan tudjuk, hogy az amerikaiak kihajigálták a csontvázakat a szekrényből, leleplezték, és nyilvánosságra hozták azt a velejéig korrupt, elnyomó hatalmi gépezetet, amely álcivil szervezeteknek juttatott milliárdokat” – mondta Orbán Viktor. Ezt azért hoztak létre, hogy a nemzetek szabadságát és függetlenségét letörjék, és a birodalom fennmaradhasson.

A birodalom felül, a nemzetek alul – tette hozzá. Oly sokáig voltunk lent, hogy nem tudjuk, hogy milyen fent. Magyarország 15 éve Brüsszel ellenzéke – mondta. 

Most a saját dolgunkkal foglalkoznunk: a birodalom budapesti lerakatával kell elbánnunk teli rüsszttel – mondta Orbán Viktor. „Kormánymegbízottat küldünk az Egyesült Államokba, és begyűjtjük az összes Magyarországra vonatkozó adatot és bizonyítékot.” A kormányfő közölte, megteremtjük az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy ne kelljen tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket, és szerveznek politikai akciókat.”

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

„Mára elegünk lett, az amerikai nagykövet elment, zárjuk el a Soros-hálózat pénzcsapjait, az eddig elkövetőkkel tartassuk be a törvényeket, egy magyar Magnyitckij-törvényre van szükség. Most jöjjön a nyugati nyitás, ha már ennyire hiányolták” – mondta. A birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetünk is – tette hozzá. „A liberális hálózatok emberei most Brüsszelbe vonulnak vissza.”

Az igazság Brüsszellel szemben a mi oldalunkon áll, de ez nem elég, mert az igazság kevés és erőt is kell mutatnunk.

Öt nagy csatában vitézkedünk a brüsszeli bürokratákkal.” A migráció ügyében a falig, sőt azon túl is elmegyünk. A migrációs paktumot, amellyel Brüsszel idevezényelné a migránsokat, sohasem fogjuk lenyelni. Nem engedhetünk, nem mondhatunk le a gyermekeink védelméről sem – mondta Orbán Viktor. Hiába rángatnak bíróság elé Luxembourgba.

„Írjuk bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. Sőt, azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás szervezésével.” Kidobott pénz és idő. Mindegy, mit mond Weber körzetparancsnok és az ő magyar ügynökei – mondta Orbán Viktor.

Brüsszel azt is állítja, hogy a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, és átalakítását követeli. „Valójában azt akarják, hogy a pénzünket ne a tizenharmadik havi nyugdíjra költsük, hanem adjuk oda a multinacionális cégeknek. Sajnáljuk, Herr Weber, a tizenharmadik havi nyugdíj marad” – mondta a miniszterelnök.

„A rezsicsökkentés családok millió számára a túlélést jelenti, míg Brüsszel annak eltörlését követeli” – mondta a kormányfő.

Ami nálunk egy évben 250 ezer forintos számla, az Romániában 350 ezer, Szlovákiában 400 ezer, Lengyelországban 650 ezer, Csehországban egymillió forint. Nem is beszélve Ausztriáról, ahol a rezsiár az egeket ostromolja. Ez várna ránk is, ha engednénk Brüsszelnek.”

Orbán Viktor Ukrajnáról azt mondta, hogy a kísérlet elbukott, miszerint Kijev NATO tagja lett volna. A magyarok majd eldöntik, hogy Ukrajna lesz-e az EU tagja. „Az ukrán csatlakozás tönkretenné az egész magyar nemzetgazdaságot” – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint jó esélye van a magyar gazdaságnak 2025-ben az áttörésre. Harcolnunk kell a gyárakért. A baloldal mindig támadta a mostani kormányt, hogy miért fejleszti az ipart, de munkaalapú gazdaság nélkül egyetlen ország sem tud megélni – tette hozzá.

Miközben máshol gyárakat zárnak be, mi meghirdetjük a 100 új gyár programot, csak így tudjuk biztosítani, hogy minden magyarnak, aki dolgozni akar, legyen munkája.

A nagy viaskodás közben nem zárhatjuk magunkat a jelenbe. 2030-ra technológiai változások olyan fejlődést hoznak, hogy addigra több lesz a robot a termelő szektorban. A Volkswagennél egyharmaddal több munkás gyárt egyharmaddal kevesebb autót, mint a Toyota. A felkészülést gyorsítani kell, ezért ideje, hogy Palkovics László visszatérjen.

Arra is kitért, két lépésben megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményt, ez több mint 1 millió családot érint – egy gyerek után 20, kettő után 80, három és több után 200 ezer forintot lehet levonni a szülők járadékából. A csed és a gyed is jövedelemadó-mentes lesz, de a két- és háromgyermekes anyák az életük végéig adómentességet kapnak.

A háromgyerekesek már 2025 októberétől, majd januárjától a kétgyerekesek is. Orbán Viktor szerint ez hatalmas kiadást jelent a költségvetésnek, de emellett képes lesz majd a kormány az államadósságot is csökkenni.

Orbán Viktor szerint 200 ezernél kevesebb gyermek lenne most a világon, ha korábban nem lép a kormány a gyermekvállalások érdekében. Majd úgy folytatta, hogy régi álma, hogy a gyermeket nevelő szülők ne legyenek anyagi hátrányban azokkal szemben, akik nem vállalnak gyermeket.

Ezért helyesnek tartja az jövedelemadó-mentességet már a kiskorú gyereket nevelőknek is megadni az életük végéig. – írta az index.hu.

Áttörés kell az otthonteremtésben is!” – mondta Orbán Viktor. Április 1-től lép életbe az 5 százalékos lakáshitel-kamatplafon. 18 ezer kollégiumi férőhellyel valósul meg a diákváros.

„Hiába az áttörés, ha nem tudjuk megfékezni az inflációt, különösen az élelmiszerinflációt” – mondta. „Egy inflációt megfékező program is kell” – tette hozzá. Egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték és ezzel persze a profitjukat is. Idén januárban a tejet 39 százalékkal, a tojást 35 százalékkal, az étolajat 11 százalékkal adták drágábban. „Ez sok. Megengedhetetlen, és nem is engedjük meg. Utasítottam a gazdasági minisztert, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal az áremelkedések megállításáról. De ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal.”

„Ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk” – tette hozzá, majd így folytatat: „Nem szeretnék idáig eljutni, mert jobb a megállapodás.”

A nyugdíjasoknak külön figyelem jár, mert őket terheli leginkább az élelmiszerárak emelkedése. „Ezért a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében egy bizonyos havi összeg erejéig visszatérítjük az áfát.”

Az áfa-csökkentés leginkább a kereskedelmi láncok profitját növeli, az áfa-visszatérítés viszont biztosan azokhoz jut, akiknek szánjuk.”

Orbán Viktor közölte, hogy a honvédségben nem lehet pártpolitizálás, és ennek mentén kell a katonáknak viselkedniük.

Azokról az aggasztó adatokról is beszélt, amely a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás növekedéséről szólnak, s elhangzott, hogy hatalmas a baj ezen a téren.

„Az olcsó, mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot. Ezt meg kell fékeznünk. Bármi áron. Külön kormánybiztost fogok kinevezni, zéró toleranciát vezetünk be, a kereskedőkkel szemben rendőri hajtóvadászatot rendelek el. A kábítószerkereskedő ronccsá teszi, és megöli a másik ember gyerekét. Nem érdemel sem kíméletet, sem kegyelmet. Nem is fognak kapni” – mondta Orbán Viktor.

Pozitív választ adunk arra a képviselői indítványra, amely alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot” – jelentette be Orbán Viktor.

A bankkártya a banké, a készpénz a tied!” – tette hozzá. Várják Lázár János javaslatát.

Van-e joguk a kistelepüléseknek megvédeni falusi, vidéki méretüket és arculatukat? Ha van, akkor adjunk nekik eszközöket, hogy érvényt is szerezhessenek a joguknak, gátat szabhassanak a beköltözésnek. A vidék nem kísérleti terep, hanem örökség – tette hozzá. „Adjuk hát meg nekik az önvédelemhez való jogot!”

Az ellenfeleink újra fenyegetőznek, és ezért bevezetjük, hogy az európai parlamenti képviselőknek, a mostaniaknak is el kell készíteniük azt a fajta vagyonbevallást, amire bennünket, magyar parlamenti képviselőket kötelez a törvény” – mondta Orbán Viktor.

„A mi igazi ellenfelünk nem a magyarországi ellenzék, hanem az ő gazdájuk. A magyar ellenzék csak megbízást teljesít, csak kiszolgálja a birodalmi akaratot, amely őt pénzeli, eteti és utasítja” – tette hozzá. Hányszor láttuk már őket a történelmünkben változatos alakban?

„Mindig azok voltak, ami megérte nekik, csak magyarok nem voltak sohasem. Most újra ezek jutottak nekünk brüsszeli hacukában” – tette hozzá.

Brüsszelnek csak az a fontos, hogy neki behódoló kormánya legyen Magyarországon. Olyan kormány, amely nem épít kerítést, nem adóztatja meg a multikat és a bankokat, nem fogad el gyermekvédelmi törvényt, nem vezet be tizenharmadik havi nyugdíjat és rezsicsökkentést, hanem hagyja, hogy szépen, tempósan, alaposan, ahogy szokták, kifosszák az országot. Mindig erre keresnek embert – tette hozzá.

1990-ig Moszkva biztosított büntetlenséget a kommunistáknak, most Brüsszel biztosít büntetlenséget a liberálisoknak” – mondta Orbán Viktor. ”Nekünk napi egymillió büntetés a migránsok távoltartásáért, az ellenfeleinknek büntetlenség a köztörvényes bűncselekményért. Hűségesküért cserébe mentelmi jog. Mi lesz ennek a vége? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Majd Arany János Családi kör című verséből idézett.

Orbán Viktor évértékelő beszédjét itt nézhetik vissza teljes egészében:
Kapcsolódó témák: #évértékelő | #fidesz-kdnp | #Orbán Viktor |