A magyar miniszterelnök szokás szerint a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége péntek reggel. Számos aktualitás előkerült a beszélgetés során.
Orbán Viktorral az október 10-én hallható adásban Kolozsvárott beszélgetett a Kossuth Rádió műsorvezetője, mivel a miniszterelnök az RMDSZ ünnepi ülésén vesz részt Romániában.
Orbán Viktor elmondta: Magyarország és Románia viszonya történelmileg nagyon bonyolult. „Mi, magyarok békében és együttműködésben szeretnénk élni a szomszédainkkal. Abban vagyunk érdekeltek, hog Románia gazdasága is jól működjön.”
„A politika vitte bajba a román gazdaságot, de van remény” – mondta a miniszterelnök, aki azt is elmondta, hogy a román kormányfő Nagyváradról származik, ezt az alkalmat pedig meg kell ragadni.
Hozzátette: ha nincs stabilitás, kiszámíthatóság, akkor abból ötletelés, rövid távú gazdasági döntések születnek. Ha sok ilyen összeadódik, abból szokott lenni a nagy gazdasági baj – mondta a kormányfő. A román miniszterelnököt tapasztalt és tiszteletre méltó embernek nevezte, aki képes lehet visszavezetni keleti szomszédunkat a helyes útra.
Hazai témákra áttérve Orbán Viktor megköszönte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének, hogy megteremtette a feltételeket a fix 3 százalékos, a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítő hitel folyósítására.
Részletezte, hogy maximum 150 millió forintot igényelhetnek a cégvezetők, mindezt 3 százalékos kamat mellett. Ez a miniszterelnök véleménye szerint komoly lökést ad majd a magyar kkv-knak, hiszen hazánkban többnyire kis- és középvállalkozások vannak. Eközben folyik egy adócsökkentés is a háttérben – emelte ki a miniszterelnök.
A beszélgetés során a Tisza Párt és az általuk tervezett adóemelések is előkerültek. Ezekről Orbán Viktor elmondta: „legjobb gazdaságpolitika az alacsony adók politikája.” Mindenkinek kell adót fizetnie, amelynek összege kielégíti az ország alapvető szükségleteit. De amikor az adók magasak, és azt az állam akaja meghatározni, az nem vezet jóra.
„A a jó gazdaságpolitika, amely pénzt és mozgásteret hagy az embereknél” – húzta alá Orbán Viktor, majd hozzátette: A Tisza tanácsadói azonban egy másik „iskolát” követnek, hiszen a Tisza Pártot eleve Brüsszelben hozták létre. A Tisza Párt egy ukránbarát párt, amely Brüsszel utasításait hajtja végre – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy céljuk, hogy a nemzeti magyar kormány helyébe egy Brüsszel-, illetve szerinte inkább ukránbarát kabinet lépjen, és pénzügyi támogatást juttassanak Ukrajnának.
Szerinte egy lehetséges forgatókönyv az, hogy elvonják az emberek pénzét, és azt a háború finanszírozására fordítanák. „Reményeim szerint nem lesz erre alkalma a Tisza Pártnak” – szögezte le.
A nemzeti konzultáció is előkerült, amellyel kapcsolatosan Orbán Viktor elmondta: hatalmas nemzetközi nyomás nehezedik majd Magyarországra, hogy támogassa Ukrajna európai uniós csatlakozását és a háború finanszírozását.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar kormány ezt nem akarja, mert ez egy nagy nemzetközi küzdelem, amelyhez a magyar emberek támogatására van szükség. Hozzátette: a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció azért hallgat ezekről a kérdésekről a választások előtt, mert tudják, hogy ezzel elveszítenék a választókat. Így – mondta – a legfontosabb ügyek, az adók és a közterhek kérdése homályban marad.
„Az embereknek joguk van tudni, mire számíthatnak. Ki milyen rózsát szakított, azt szagolja” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ukrajna irányából nagyon komoly fenyegetés éri a magyar mezőgazdaságot – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Mint elmondta, ha Ukrajnát felvennék az unióba – amit Magyarország próbál megakadályozni – abban az esetben a magyar mezőgazdaság olyan kihívásokkal szembesülni, ami valóban több százezer gazdának a tönkremeneteléhez is hozzájárulhatna.
A miniszterelnök azt is kiemelte, hogy szerint amikor a baloldal „reformokról” beszél, az valójában iskolák és kórházak bezárását takarja. Orbán Viktor felidézte: tizenöt éve dolgozik azon, hogy mindenki számára elérhető legyen a jó minőségű oktatás, és a kórházak is karnyújtásnyira legyenek az emberektől.
Hangsúlyozta, hogy a kormány célja egy erős, országosan lefedett egészségügyi hálózat kialakítása: „Tizennyolc, valóban korszerű és jól működő megyei kórházra van szükségünk – és ezt építjük is” – fogalmazott a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint Ukrajna célja, hogy minden eszközzel bevonja Európát a háborúba, amit Magyarország elutasít. Orbán Viktor úgy fogalmazott: Kijev és Brüsszel együtt azon dolgozik, hogy kormányváltás legyen Magyarországon, és egy „Brüsszel- és ukránbarát” kabinet kerüljön hatalomra.
A kormányfő meggyőződése, hogy ha ez megtörténne, az a magyar emberek számára kedvezőtlen fordulatot hozna. Hozzátette: az ukránok aktívan jelen vannak a magyar politikában, és mindent megtesznek azért, hogy a Tisza Párt kormányra kerüljön.
A miniszterelnök a Tisza Párt adatszivárgási botránya kapcsán emlékeztetett: nem véletlen, hogy minden ország védi a saját adatait, hiszen azokkal vissza lehet élni. Orbán Viktor sajnálatát fejezte ki az érintettek felé, és reményét fejezte ki, hogy nem lesz komoly következménye az esetnek.
Magyar Péter mentelmi ügyével kapcsolatban a kormányfő azt mondta, nevetséges Brüsszel azon felvetése, miszerint Magyar Péter politikai üldözött lenne. Aki ismeri Magyarországot, ezen csak nevetni tud, hiszen nálunk mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. A mentelmi ügy nem politikai kérdés, hanem köztörvényes, hiszen lopásról van szó emelte ki Orbán Viktor.
Hozzátette: Brüsszel rengeteg pénzt fektetett a Tisza Pártba, ezért most „futnak a pénzük után”. Szerinte mindegy, mit tesz Magyar Péter, mentelmi jogát nem fogják kiadni, mert „az ő kutyájuk kölyke”. Ez szégyenteljes, az európai politika megcsúfolása – fogalmazott a miniszterelnök.
Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjára reagálva Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy minden nemzetközi díj és olimpiai aranyérem különleges jelentőséggel bír Magyarország számára.
„Azért vagyunk a világon, mert tehetségesek és szorgalmasak vagyunk. A magyarok többet adtak az emberiségnek, mint amennyit kaptak tőle” – fogalmazott.
A miniszterelnök szerint Krasznahorkai elismerését nem politikai, hanem nemzeti szempontból kell értékelni.
Óriási dolog, hogy hazánk fia irodalmi Nobel-díjat kapott. Gratulálunk hozzá! – zárta gondolatait Orbán Viktor.
A teljes beszélgetés már elérhető!
Forrás: origo.hu.