Orbán Viktor: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak

MTI Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos
2026.02.06. 10:30

Reális ambíció, hogy kívül tartsuk Magyarországot a háborún, ne vegyünk részt azokban a lépésekben, amelyek Európát minden nap közelebb viszik a háborúhoz, és ne engedjük, hogy a magyarok pénzét elvigyék Ukrajnába - mondta a miniszterelnök a nemzeti petíció fontosságát hangsúlyozva a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában, kiemelve: csak a nemzeti kormány tud biztonságot adni Magyarországnak.

Orbán Viktor közölte, ki kell maradnunk a háborúból, ehhez pedig nemeket kell mondani, és konfliktust kell vállalni Brüsszellel. Elmondta, nem vállalkozhat arra, hogy több mint húsz, többségében nálunk nagyobb európai országot legyűrjön egy vitában, és érvényt szerezzen a magyar akaratnak. “Persze dolgozok azon, hogy az európai emberek fellázadjanak a háborúval szemben és egyre inkább a béke oldalára álljanak” – fogalmazott.

Kijelentette, az egyetlen esély arra, hogy Európa megmeneküljön a háborútól, ha az olyan emberek, akik békét akarnak és akik ott is éppúgy többségben vannak, mint Magyarországon, rászorítják saját kormányaikat a háborús politika helyett egy békepolitikára. Ezért nekünk egyetlen lehetőségünk marad, hogy kimaradjunk ebből. Amit az európaiak csinálnak, rossz dolog, és miután nem tudjuk jó dologra változtatni, ezért az az ambíciónk, hogy a rossz dologból kimaradjunk – fejtette ki.

Ha nem vállalsz konfliktust, nem tudsz kimaradni. Megfogják a grabancodat, és téged is berántanak” – figyelmeztetett, hozzátéve: ezért nem jó, ha brüsszeli bábkormány van Magyarországon, ezért kell nekünk nemzeti kormány, mert csak az tud biztonságot adni Magyarországnak.

Orbán Viktor emlékeztetett: Ukrajna európai uniós tagsága azt jelenti, hogy az EU egy Oroszországgal háborúban álló országot vesz fel, és ha az unió valamely tagja háborúban áll, szükségszerűen a többiek is belevonódnak ebbe a háborúba. Ukrajna uniós tagsága azonnali háborút jelent Oroszországgal, ha pedig éppen béke van, akkor folyamatosan magában hordozza a háború kockázatát – jegyezte meg. “Mi már voltunk Oroszországban, illetve voltunk Oroszországhoz tartozó ukrán területen háborúban, tudjuk annak a következményeit, tudjuk, hogy ha onnan az oroszok támadást indítanak, akkor elsősorban mi fogunk szenvedni, és ezt mindenképpen meg akarjuk előzni” – fogalmazott. Ezért le akarjuk beszélni az európai barátainkat arról a kockázatos dologról, hogy ők katonákat állomásoztassanak Ukrajnában az oroszokkal való megegyezés nélkül, mert ez háborút jelent, először Közép-Európa, majd egész Európa számára – figyelmeztetett.

A sorozásért felelős három ukrán vezető magyarországi kitiltásáról szólva elmondta, az nagyon nagy riadalmat nem okoz az ukrán katonai vezetésben, de jelzésnek mindenképpen fontos. “Nem remélhetik Ukrajnában, hogy kényszersorozással, emberek kínzásával, elfogásával nyakon csípnek magyarokat, olyanokat is, akik alkalmatlanok katonai szolgálatra, mint a legutóbbi magyar áldozat, és meghalnak vagy agyonverik őket, mint az előző magyar kényszersorozottat, és mi ezt szó nélkül fogjuk tűrni” – jelezte.

Megemlítette azt is, hogy “Brüsszel falaz Kijevnek”, így Magyarország hiába kezdeményezte, hogy Brüsszel szólaljon meg ebben az ügyben, és jelezze az ukránoknak, hogy ilyen körülmények között Európa nem fogja támogatni Ukrajnát, Brüsszel ezt elutasította. Tehát arra nem számíthatunk, hogy az Ukrajnában élő magyarokat Brüsszel megvédi, mert Brüsszel gond nélkül feláldozza az Ukrajnában élő magyarokat az ukrán-orosz háborúban. Nem érdekli őket a magyarok sorsa. Ez csak nekünk fontos – nehezményezte. Hozzátette: ezért nekünk kell kiállni, nekünk kell megszólalni, és világossá kell tenni az ukránok számára, hogy figyelünk, minden ilyen bűnüket följegyezzük, és következményei lesznek az ilyen eseteknek.

Kitért arra, a Tisza Pártot Brüsszelből és Kijevből finanszírozzák, mert olyan kormányt akarnak Magyarországon, amely erre a két helyre küldi el a magyarok pénzét.

Kiemelte: a legtöbb nyugat-európai országban megszorítások vannak, mert “Brüsszel kiadta a parancsot, hogy át kell állni hadigazdálkodásra”, Ukrajna pedig a következő 10 évben 700 milliárd dollárra tart igényt fegyverre, 800 milliárdot pedig jóléti kiadásokra költene, amit vagy “el kell venni” a tagállamoktól, vagy hitelfelvétellel kell finanszírozni. Magyarország egy olyan ország, ami mind a kettőre nemet mond – jelentette ki Orbán Viktor.

Hozzátette, a Tisza Párt “nem arról híres”, hogy ellent tud mondani az unió központjának, hiszen a párt “brüsszeli kreálmány”. A Tisza lényegében megmondta már egy évvel ezelőtt, hogy ők hazudni fognak – fogalmazott Orbán Viktor, megjegyezve, a tiszások már akkor tudatták, nem árulják el, mi lesz az igazi programjuk, mert úgy nem nyerhetnek választást. Ezzel “a csalás és a hazugság vádja alól ki is vonták magukat”.

Orbán Viktor kiemelte: a rezsicsökkentést meg fogják védeni, de nem lehet úgy megtartani a rezsicsökkentést, hogy leválnak az orosz energiahordozókról, aki ezt állítja, az vagy nem ismeri a helyzetet, vagy hazudik. Megemlítette, hogy a Tisza Párt Shelltől “küldött” energetikai szakembere a leválás mellett az olajcégek magas adóinak letörését célozza, a nagy energiacégek érdekeinek megfelelően.

Az energiáért fizetni kell, csak most nem a családok fizetnek, hanem a nagy energiaszolgáltatók, -kereskedők, -termelő cégek, mint a Shell is például – jelentette ki, rámutatva, hogy a nagy profit éppen az orosz alapanyag olcsóságából van, ezt vonják el a rezsicsökkentés finanszírozására.

Az ukrajnai háborúról szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, a közvetlen veszély az, hogy a magyarok pénzét odaadják Ukrajnának, a fenyegetés következő szintje, hogy a magyar fiatalokat katonának viszik egy európai hadsereg parancsnoksága alatt, az ezt követő pedig Mark Rutte NATO-főtitkár szavaiból bomlik ki. E szerint nyugati katonákat állomásoztatnának Ukrajna területén.

Az oroszok rendszeresen jelzik, hogy az Ukrajna területére lépő nyugati erők katonai célpontot jelentenek, “lőni fognak rájuk”, ami az uniós és orosz katonák összecsapásához vezethet, ez pedig azt a veszélyt hordozza, hogy közelebb kerül a frontvonal, a háború Magyarország határaihoz – mondta Orbán Viktor.

Leszögezte, most, az elején világosan meg kell mondani: semmilyen körülmények között nem fogunk háborúba keveredni Oroszországgal sem Oroszország, sem Ukrajna területén, Magyarország csak védelmi szövetségben hajlandó részt venni.

A miniszterelnök annak kapcsán, hogy Donald Trump amerikai elnök csütörtökön újraválasztásának támogatásáról biztosította emlékeztetett arra, hogy az előző választáson az amerikai baloldali kormány a baloldali ellenzék támogatását tartotta a fontosnak, azóta azonban megváltoztak a dolgok.

Elmondta, régi szövetség van az amerikai elnök és Magyarország között, “mi jól működtünk együtt, amikor ő első ízben volt elnöke az Egyesült Államoknak”.

Úgy folytatta, “a mi filozófiánk az, hogy barátokat kell gyűjteni, ez a külpolitikának a lényege”. Amerikában sikerrel jártunk, mert van egy nagy nemzetközi téma, a háború Európában, az ukrán-orosz háború, a béke és a háború kérdése, amiben egyetértés van, és amelyben az Egyesült Államoknak támogatásra van szüksége – fejtette ki.

Orbán Viktor azt mondta, Európában csak Magyarország az, amely a háború kitörése óta folyamatosan azt az álláspontot képviseli, hogy ha Donald Trump lett volna az Egyesült Államok elnöke 2022-ben, akkor ez a háború nincs. Ha az európaiak nem “gáncsolnák és akadályoznák” az amerikai elnököt, már régen béke lenne – hangoztatta, hozzátéve, Donald Trump az egyetlen nemzetközi vezető, aki nem adja fel, folyamatosan újabb és újabb kísérletekkel áll elő a békére, és ehhez kellenek európai szövetségesek.

“Nem mi vagyunk a legnagyobb ország Európában, de mi vagyunk az egyetlen szövetségese az Egyesült Államoknak a béke ügyében, és erre büszkék is lehetünk” – fogalmazott.

Magyarország azon kevés ország közé tartozik, ahonnan nem hazaviszik az amerikai tőkét, hanem idehozzák; mióta Donald Trump az elnök, legalább tucatnyi, technológiai szempontból a felső kategóriába tartozó amerikai befektetésről állapodtak meg – ismertette.

Orbán Viktor azt mondta, az amerikai elnök politikai stratégiájának fontos része – hiszen az üzletből érkezik -, hogy előre senki nem tudhat semmit biztosan, így nem lehet tudni, hogy jön-e Magyarországra a következő időszakban.

A kormányfő beszélt arról is, hogy rendelkezésre áll a gazdasági fedezet a plusz juttatások biztosítására. Tavaly és idén is ötszázalékos volt a költségvetési hiány és 73-74 százalék az államadósság, amivel Magyarország az európai középmezőnyben van.

Hozzátette, a magyar gazdaság meglátása szerint jövőre is 5 százalékos költségvetési hiánnyal számolhat, tehát stabil, kiszámítható, amit a befektetők elfogadnak, hiszen Magyarország a befektetésre ajánlott kategóriában van. Kiemelte, nem is a hitelminősítők, hanem a befektetők döntenek arról, hogy mit gondolnak egy országról, és láthatóan nemcsak Amerikából, hanem Ázsiából és Európából is nagy befektetések jönnek Magyarországra.

A kormányfő kitért arra, hogy egy 1 százalék alatti gazdasági növekedés mellett 11 százalékos minimálbéremelés valósult meg. A magyar gazdaság még egy 1 százalékos növekedés mellett is képes erre a teljesítményre – hangsúlyozta, úgy folytatva: képes arra, hogy kamattámogatást adjon fix 3 százalékos hitelhez, első otthonteremtéshez. Képesek vagyunk megduplázni a családi adókedvezményt, júliustól a csedet és a gyedet adómentessé tudtuk tenni. Ezek súlyos tízezer forintokat jelentenek egy-egy család pénztárcájában, és lesz olyan család, ahol ez százezer forintos többletbevételt is jelenthet – hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: a magyar gazdaság, mint minden európai gazdaság szenved a háborútól, ami blokkolja a növekedést.

A kormányfő úgy értékelt, meghozta az eredményét a munka és a család összekapcsolása, amit másfél évtizede indított a kormány: kis növekedés mellett is tudnak nagy segítséget adni a családoknak.

Úgy fogalmazott: a családalapú gazdaság és társadalom építésében fontos záróköveket helyeznek el, az a munka, amit megkezdtek, a következő négy évben befejezhető, azaz átállítják a magyar gazdaságot egy családalapú működésre. Ennek az az alapja, hogy olyan világban élünk Magyarországon, ahol mindenkinek dolgoznia kell, egyébként nem tud fönnmaradni, nem tudja eltartani a családját.

Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket. Feltette a kérdést: miért lenne baj, ha a nyugdíjasok magasabb nyugdíjat kapnak? Miért lenne baj, ha egy ország gazdasága ki tudja termelni azt az összeget, amellyel többet tud adni azoknak a polgárainak, akik egész életüket végigdolgozták?

A nyugdíj nem ajándék, hanem annak elismerése, hogy volt egy időszak, amikor ezek az emberek aktívak voltak, és ők vitték a hátukon az országot – hangsúlyozta. Hozzátette: nekik jár, hogy biztonságban érezhessék magukat idős korukra.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Brüsszel ellenzi a 13. havi nyugdíjat a mostani formájában és “epét hány” a 14. havi juttatás bevezetésétől.

Brüsszel számára vagy Brüsszellel szemben folyamatosan nemet kell mondani ahhoz, hogy megcsinálhassuk a 13., 14. havi nyugdíjat, a családtámogatási rendszert és így tovább. Ők azt szeretnék, ha ezt a pénzt, amit odaadunk a családoknak, vagy otthagynánk az ő multicégeiknél, vagy befizetnénk Brüsszelbe – mutatott rá a kormányfő.

Kijelentette: arra készülnek, hogy megemelik a tagállamok befizetéseit a következő időszakban leginkább azért, hogy ezt a pénzt utána elküldjék Ukrajnába. Erre mi nemet mondunk, mert azt mondjuk, hogy jobb helyen van a pénz a magyar családoknál, mint Kijevben – rögzítette Orbán Viktor.

Kapcsolódó témák: #kormány | #Orbán Viktor |