Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye

MTI Fotó: Orbán Viktor Hivatalos Facebook-oldala
2025.04.19. 12:21

A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.

A miniszterelnök közösségi oldalán a Hont Andrásnak adott, az Öt című műsor Youtube-csatornáján csütörtök este közzétett interjúból közöltek részletet. Orbán Viktor a vámháborúról szólva azt mondta, ez olyan dolog, aminek ismerjük az elejét, és azt hiszem, hogy tudjuk a végét. “Az, hogy közben mi történik, az nem érdekes” – tette hozzá.

A miniszerelnök hangsúlyozta: minden egyes országgal, ahol deficitje van, Donald Trump amerikai elnök újratárgyalja a vámszabályokat, úgy, hogy azon a mostani pozícióhoz képest javítson. Ez lesz a vége – tette hozzá.

Orbán Viktor kifejtette: “ami bennünket illet, mi az amerikaiakkal olyan gazdasági kérdésekről tárgyalunk, amelyek előnyt jelentenek számunkra”. A vámok majd hátrányt fognak jelenteni, de ezt ellensúlyozó egyéb gazdasági megállapodásokról, kérdésekről tárgyalunk – mondta a miniszterelnök.

A teljes interjú itt nézhető meg:
Kapcsolódó témák: #Amerika | #Donald Trump | #interjú | #Orbán Viktor |