Orbán Viktor: a béke a magyar családok számára a legfontosabb közvetlen gazdasági érdek

Győr+ Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda
2025.10.31. 08:52

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli, Kossuth Rádióban elhangzó interjúban többek között a gazdaságpolitikáról és a 14. havi nyugdíjról is beszélt.

A miniszterelnök kiemelte, úgy véli, a baloldali politikusok azt gondolják, hogy ha a gazdaság stagnál, az államnak spórolnia kellene. Ellenben ő úgy látja, hogy a gazdaságpolitikának nem kizárólag a számokról kell szólnia, hanem az emberekről. Ez a vélekedést a jogászi munkához hasonlította, s példaként említette: van, aki csak a betűket látja, és van, aki az embereket.

Kiemelte: Magyarországnak szüksége van gazdasági tudásra, de szerinte nincs szükség „közgazdászokra”.

Kitért arra is, hogy a baloldali javaslatokkal az a baj, hogy kipróbálták, és nem váltak be. Utalt a Bokros-csomagra, amelyről úgy véli, óriási problémákat okozott. Hozzátette, hogy ezt a megközelítést el kell felejteni, mert csak gondot okozhat.  Elmondta, hogy a baloldali tanácsokat tisztelettel fogadják, de végső soron azt kell tenni, ami az embereknek jó.

Orbán Viktor kiemelte, hogy nem fog spórolni az állam, és meg kell érteni, miért nem nő a magyar gazdaság. Szerinte a növekedés 0,6–1 százalék körül alakul, ami a költségvetésnek 400–500 milliárd forintot jelent, ami nagy összeg. Úgy véli, jó lenne, ha a növekedés elérné a 3 százalékot. Az eurózóna gazdaságára is 1 százalékos növekedést jósolnak, amit a háborús helyzet befolyásol. Hangsúlyozta, hogy amíg tart a háború, nem lehet számítani érdemi növekedésre, és bár a háború megszűnése esetén nem feltétlenül lesz olcsóbb a kenyér, de a keresetek nőhetnek.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy kész csodának tartja, hogy ilyen helyzetben béremeléseket hajtanak végre, hitelprogramot jelentenek be, és adócsökkentéseket vezetnek be. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a hiányt elfogadható keretek között tartják, ezt a pénzügyminiszter, Nagy Márton vezetésével értek el. Hozzátette, hogy ennek bár van kockázata, szerinte ez az egyetlen olyan megoldás, ami az embereknek is valódi előnyt jelenthet.

A kormányfő a nyugdíjakról is beszélt az interjú végén. Emlékeztetett, hogy 2010 előtt a nyugdíjasok szenvedtek, mert az előző kormányok csökkentették a nyugdíjak értékét. Elmondta, hogy alkut kötöttek a nyugdíjasokkal, és biztosították, hogy a nyugdíjak értékét nem csökkentik, valamint mindig jobb, ha az összes nyugdíjasnak ugyanolyan arányban emelik az ellátását. Hasonló logika érvényesül a béremelések terén is; például a szociális ágazatban 17 százalékos emelést hajtanak végre.

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíjnak most van itt az ideje, hiába ellenzik azt a közgazdászok.

A teljes interjú itt hallgatható vissza:

Forrás: Index

Kapcsolódó témák: #Kossuth rádió | #Orbán Viktor |