Jó reggelt Magyarország!

Orbán: “a családvédelem szinonimája a rezsivédelem!”

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Győr+
2022.06.10. 07:53

A Kossuth Rádió reggeli műsorában vendégeskedett a miniszterelnök. Orbán Viktor beszélt az extraprofitról, de a többi között a benzinárstopról is. Mint mondta: minden a háborún múlik.

A találkozó kezdetén Orbán Viktor az elmúlt napok történéseiről beszélt, hiszen volt egy háromnapos kormányzati ülés, ahol arra jutottak, hogy 2023-ban is a bizonytalanságok és a szorongások lesznek a dominánsak. “A háború legfontosabb következménye, hogy nem húzhatjuk ki magunkat a következményei alól, így az infláció alól sem” – tette hozzá a miniszterelnök. Orbán szerint az infláción túli gazdasági válság is összefüggésben van a háborúval, és ezért kellett létrehozni egy honvédelmi és rezsivédelmi alapot. Mint mondta: “a családvédelem szinonimája a rezsivédelem!” A téma kapcsán ugyanakkor hozzátette, hogy mintegy 100 ezer kisvállalkozó benne marad a rezsicsökkentésben.

A kormányfő a reggeli műsorban ismertette, hogy a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterek szerint a különféle árstopok 5-6 százalékponttal csökkentik az inflációt. Kiemelte, hogy ha bevezetik a gázembargót, akkor az egész európai gazdaság tönkre fog menni. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a háborús uszítókat vissza kell szorítani, köztük Soros Györgyöt is.

Próbálom meggyőzni Brüsszelt arról, hogy rendkívüli helyzet van, és az általános szabályoktól kötelező eltérni. Ha nem lenne benzinárstop, akkor 700-900 forint körül lenne a benzin litere. A háborús zónához közeli országokban rendkívüli lépések kellenek” – mutatott rá Orbán. A miniszterelnök egyúttal arról is beszélt, hogy Magyarország “keményen állta a sarat az olajembargó ügyében.”

A reggeli beszélgetés során szóba került természetesen az extraprofit is. “Érthető egyes szektorok tiltakozása az extraprofit-adóval szemben” – mondta a kormányfő, rámutatva, hogy korábban a 2010-es évek elején is hasonló lépéseket tett a mostani kabinet, és akkor is pár év alatt ki lett vezetve az érintett teher.

“Most van egy háborús helyzet amit meg kell oldani, ez a családokat nem terhelheti – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy pontosan ezért kell extra terhet vállalniuk a cégeknek. Amikor az extraprofit mértékét meghatároztuk azt az elvet próbáltuk követni, hogy az egyharmadát tartsák meg az érintett cégek. Köszönetet is mondok a bankoknak és a cégeknek! A magyar gazdaság 2-3 éven belül ismét nagy lendületben lehet majd” – fogalmazott a kormányfő.

Az árstopok kapcsán a kormányfő kiemelte, hogy véleménye szerint körültekintően kell eljárni. “Ha béke van, akkor gyorsabban lehet kivezetni az árstopokat” – mondta.

Kapcsolódó témák: #benzinárstop | #háború | #olajembargó | #Ukrajna |