Keresztény ifjúsági felhívás

Önkéntes szervezőket keresnek

Fotó: oki-iroda.hu
J. Kovács Andrea
2021.09.03. 17:03

Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház a 72 óra kompromisszum nélkül háromnapos önkéntes, ifjúsági akciót október 8. és 10. között. Az akció évről évre több ezer magyar fiatal számára teszi lehetővé, hogy kipróbálhassák az önkénteskedést. A 72 óra honlapján már elindult a regisztráció és szeptember 10-ig várják a koordinátorok jelentkezését.

A jelentkező fiatalok olyan közhasznú feladatokat kapnak, mint például játszóterek, intézmények felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, például fogyatékkal élőknek, időseknek.

Szeptember 10-ig várják az önkéntes szervezők jelentkezését is helyi koordinátor, helyi szervező és segédszervező feladatokra.

Olyan lelkes, 18 év feletti keresztény fiatalokat keresnek, akik otthonosan mozognak az ifjúsági programok világában, nyitottak a más felekezetekkel való együttműködésre és kapcsolatteremtésre, és szívesen áldoznak idejükből egy jó ügy előmozdítására. Azok jelentkezését várják, akik szeretik a fiatalokat és az önkéntességet, szeretnek programokat szervezni, és egy lelkes, pörgős társaság tagjaként szívesen szereznek új tapasztalatokat egy országos összefogásban. Segédszervezőként bárki csatlakozhat, aki elmúlt 16 éves, és lelkesedik a 72 óra céljaiért.

Az akció célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fiatalok segítőkészségére, elkötelezettségére, erejére és lelkesedésére. Évről évre 7-9000 fiatalt mozgatnak meg, akik országszerte több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg. Az akció szlogenje idén is a „Több vagy, ha adsz!”, amit a résztvevők önkéntes szervezőként, koordinátorként még inkább megtapasztalhatnak.

Bővebb információ: ITT.

Kapcsolódó témák: #egyház | #önkéntes |