Offenzíva a narkotikumok ellen – videó!

Győr+
2022.10.27. 14:17

A KR NNI számos egysége részt vett abban a többhetes országos akcióban, mely a drogterjesztőket vette górcső alá. A bűnügyi kartotékon több mint 16 kilogramm lefoglalt kábítószer, 25 gyanúsított és több mint 29 millió elvont vagyon szerepel. Győr-Moson-Sopron megyében is lecsaptak a rendőrök.

Sorra számolják fel a darknetes piactereket 

Ahogy arról korábban már írtunk, a KR NNI NBEFO Győri Osztálya a sötét neten keresztüli drogüzelmek likvidálása érdekében több nemzetközi partnerszervvel működik együtt. 2021 decemberében öt főt sikerült azonosítani, és eljárás alá vonni. A három fiatallal, egyikük édesanyjával és annak férjével szemben kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás, ami jelenleg is folyamatban van. Hárman közülük azóta is letartóztatásban vannak. A nyomozás során a KR NNI győri nyomozóinak sikerült idén nyáron a bűnszövetséghez köthető novemberi darknetes rendelés csomagját is megtalálni az egyik gyanúsítotthoz köthető soproni ingatlanban. A rendőrök a két akcióban összesen 6 kg amfetamint foglaltak le.

A sor azonban itt még nem ért véget, mert a bűnbanda alacsonyabb szintjén lévő dílereit is sikerült beazonosítania a rendőröknek. Így idén október elején a KR NNI győri nyomozói a Soproni Rendőrkapitányság nyomozóival közösen – összesen 50 rendőr bevonásával – összehangolt razziát szerveztek Sopronban és vonzáskörzetében. 8 helyszínen 7 embert fogtak el, és többszáz gramm kábítószert foglaltak le, köztük marihuánát, amfetamint és kokaint. A gyanúsítottak ellen – akik szabadlábon védekeznek – kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás. Egyik társukat még keresik, ellene elfogatóparancs van érvényben.

A teljes beszámoló és további részletek az akcióról itt olvasható.

Forrás: police.hu