Hétszemélyes autók

Népszerű a nagycsaládosok autóvásárlási programja

Fotó: MTI/Mónus Márton
Győr+
2020.02.16. 11:35

A vártnál is több család vásárolt hétüléses autót kormányzati segítséggel. Az elmúlt év minden várakozást felülmúlt – árulta el a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.

Tavaly július elsején indult el a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A program népszerűsége azóta is töretlen. Gablini Gábor szerint a szakma előzetesen arra számított, hogy 2019-ben mintegy 10 ezren töltik majd le a kérvényt, amiből 8-9 ezer szerződést köthetnek. Ám az igénylések száma minden várakozást felülmúlt.

A vártnál többen igénylik a támogatást

„A letöltések száma pillanatok alatt elérte a 10 ezret, és már szeptemberben 15 ezernél tartott. Ez azért érdekes, mert a kormányprogram is úgy számolt körülbelül, hogy a 3 évre – hiszen ez egy 3 éves program – hozzávetőlegesen 17-18 ezer letöltés lesz majd. Úgyhogy mindent összevetve, amikor tavaly az év végén, 31-én aláhúztuk az évet, hogy milyenek is a végleges számok, akkor mindannyiunk számára egy további meglepetés volt, hogy a letöltések száma már meghaladta a 20 ezret”– mondta Gablini Gábor az M1 Summa című műsorának.

Gablini Gábor szerint a program indulása előtt kevesen vásárolták a hétszemélyes autókat. Többnyire csak a prémium kategóriában adták el őket, ám ezen a téren is fordulat történt. Az érdeklődők jelenleg 54-féle hétszemélyes autó közül választhatnak. Ezeknek több mint kétharmada a 4,5 és 8 millió forint közötti árkategóriába esik. A vásárlók pedig főként ebből az árszegmensből választanak.

„Azok a félelmek, amelyek arról szóltak, hogy biztos majd a gazdagok vesznek, nem igazolódtak be. Ma, amikor a tényleges szerződéskötéseket látjuk, akkor elmondhatom, hogy több mint 80 százaléka az, aki valóban az alacsonyabb árkategóriába tartozó járművek közül választott” – tette hozzá.

Nem emelkedtek az árak

A támogatás megjelenésével egyébként az árak egyáltalán nem emelkedtek – tette hozzá Gablini Gábor.

Sőt, egyes esetekben előfordult, hogy csökkentek is.

Az állami segítség mellett ráadásul a kereskedők további kedvezményeket is nyújthatnak a családoknak. A szakértő emiatt is arra számít, hogy az első rohamot követően valamivel kevesebben, de összességében idén is sokan vásárolnak majd családi egyterűt.

„Mi a mai tapasztalatok alapján azt vélelmezzük, hogy a tavalyi félév teljesítménye az elkövetkező 2,5 évvel összhangban lehet. Magyarul tehát, ha tavaly volt 15 ezer vásárlás, akkor vélhetően még egy 15 ezer vásárlás benne van ebben a 2,5 évben” – szögezte le.

Gablini Gábor szerint az is pozitívum, hogy többségében tizenéves, rossz műszaki állapotú járműveiket cserélik le a vásárlók. Vagyis a hazai gépjárműpark átlagéletkora is javulhat valamelyest. Az eddigi tapasztalatokból egyébként az is látszik, hogy a családoknak az átlagosnál kevesebb hitelt kellett felvenni az autóvásárláshoz.

„A finanszírozási arány jelenleg még jóval kisebb az átlagos piaci finanszírozási aránynál is. Tehát meg tudták oldani családon belül, ismeretségi támogatással, hogy ne kelljen hitelt felvenni. Akik pedig hitelt vesznek fel, általában kevesebbet, mint az átlagos piaci folyamatok során” – ismertette.

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az elmúlt fél évben naponta átlagosan 22 család igényelt lízingfinanszírozást. A szövetség tagvállalatai 1818 esetben, átlagosan 2,7 millió forinttal finanszírozták az érintettek autóvásárlását. A családok összességében mintegy 5,2 milliárd forint tartozást vállaltak.


Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó témák: #család | #Újautó |