Horoszkóp

Nem ígérkezik könnyűnek a hét

Grafika: Győr+
Szakács Anna
2021.06.08. 06:32

A csillagok jóslata szerint nem ígérkezik egyszerűnek a hét. Sokat javíthatunk a helyzetünkön, ha rendezzük konfliktusainkat. Szakács Anna győri asztrológus rovata.

KOS

Itt az ideje végre a visszatérő konfliktusaikat rendezni. Amíg nem beszélik meg mindenkivel, akivel kell, a viták okát, nem is tudnak előrelépni ebből a helyzetből. Egy váratlan utazás most boldoggá teheti önöket, ne utasítsák vissza a lehetőséget. Párjukat is vonják be, ha tudják. Lazítsanak is.

BIKA

A féltékenység most nagyon tönkreteheti párkapcsolatukat, próbáljanak bízni elsősorban önmagukban. Rendezzék lelkükben, honnan származik önbizalomhiányuk, vonuljanak el egy kicsit. Munkájukban álljanak ki eredeti álláspontjuk mellett, ne engedjenek belőle.

IKREK

Kissé nehéz hét elé néznek, most minden területen rendezniük kell, amit eddig nem tudtak megoldani. Párjukkal beszéljék meg jövőbeni terveiket, ne legyen vita később emiatt. Munkahelyükön megkérdőjelezik önöket, minden tény önök mellett szól, ne hagyják magukat.

RÁK

Pozitív hangulatban indul a hetük, próbálják megtartani ezt. Merítsenek annyi erőt, hogy kitartson a hét végéig. Ne figyeljenek most a külvilág negatív próbálkozásaira, építsék fel inkább önbizalmukat. Párjuk szerencsére önök mellett áll, ez is nagyon sokat segít most. Legyenek erősek.

OROSZLÁN

Most minden nehézség és külső akadályoztatás ellenére nagyon kitartóak tudnak lenni céljaikban. Kellő körültekintéssel véghez is tudják vinni elképzeléseiket. Ne figyeljenek az irigyeikre, nincs szükségük arra, hogy gyengüljön önbizalmuk. Lépésről lépésre, mindent megfontolva haladjanak.

SZŰZ

Ideje felismerniük, ki áll tényleg önök mellett, és ki csak mondja ezt. Így sokkal könnyebben vészelik át ezt az időszakot. Ne vegyenek mindent a lelkükre, az irigyeik száma sikereikkel egyenes arányban nő. Megérzéseik most kitűnőek, ne is kételkedjenek önmagukban. Tartsanak ki.

MÉRLEG

Ne rohanjanak, ne kapkodjanak a héten, nem tenne jót ez sem idegrendszerüknek, sem pedig ügyeik megoldásában nem segítene. Meglepően könnyedén tudják így kezelni a konfliktusokat, ezzel nagy lépést tesznek előre. Fejlesszék magukat, egy önismereti tréning igazán időszerű lenne.

SKORPIÓ

A héten senki nem szeretne igazán szóváltásba kerülni önökkel, éles eszük és szótehetségük nem hagy győzni senkit. Ne riasszák el párjukat ezzel, ő igazán nem tehet semmiről. Ne vigyék haza a munkahelyi konfliktusaikat. Ideje párjukkal elvonulniuk pár napra, pihenjenek, lazítsanak.

NYILAS

Ne tervezzenek semmi fontosat a hétre, inkább csak asszisztáljanak az események mellett. Most érik be eddigi erőfeszítéseik gyümölcse, ne szóljanak közbe. Inkább párjukra koncentráljanak jobban, fordítsanak több időt egymásra. Szervezzenek vidám, érdekes programokat.

BAK

Kapcsolataik kerülnek előtérbe a héten, próbáljanak minél több konfliktust, félreértést elrendezni. Próbáljanak kicsivel jobban rugalmasnak lenni, ez az önök előnyére válna. Párjuk sem tanácsol rosszat, hallgassák meg őt is. Ne kapkodjanak, az most nem segít. Tanácsosabb nyugodtan túljutni ezen.

VÍZÖNTŐ

Nagyon türelmetlenek lehetnek a héten, már nagyon szeretnének előbbre jutni feladataikban. Kissé nehezített pályán haladnak, éppen ezért fontos, hogy szabadidejükben csak olyan dolgokkal foglalkozzanak, ahol kiélhetik kreativitásukat. Otthon ne idegeskedjenek, ez rontana helyzetükön.

HALAK

Legjobb lenne, ha a héten elvonulnának pihenni, kiengedni az előző időszak feszültségeit. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor is figyeljenek arra, hogy ne terheljék túl idegeiket. Szervezzenek aktív pihenést szabadidejükre, akár párjukkal együtt is. Figyeljenek az étkezésre, gyomrukra.

Kapcsolódó témák: #horoszkóp |