Nem bírnak magukkal az internetes csalók

Havassy Anna Katalin Illusztráció: Depositphotos.com
2023.10.06. 11:17

Sajnos nemhogy csitulna az internetes bűnelkövetések száma, egyre több embert vágnak át akár szervezetten irányított bűnelkövetők, akár az alkalmi csalók. Egyet tehetünk csupán: nyitott szemmel, élve a gyanúval internetezünk és figyelünk a rendőrségi felhívásokra.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kiemelt figyelmet fordít az internetes csalásokkal kapcsolatos tájékoztatásra is, s sajnos azt kell mondjuk: munkájuk egyfajta versenyfutás az idővel. Mivel az internet egy folyton üzemelő helyszín a bűnözők számára, roppant nehéz harcot folytatnak ellenük. A veszélyforrások szinte napról-napra változnak, s igazából csak önmagunk akadályozhatjuk meg, hogy áldozattá váljunk. Ehhez pedig nem árt, ha résen vagyunk, s ismerjük a legújabb családi trendeket.

A bűnmegelőzési szakemberek elsőként arra hívják fel a figyelmet, hogy az internetes csalók nem válogatnak: minden korosztály a célpontjukká vált az utóbbi időben. Mostanság a legkedveltebb módszerük, hogy pénzintézeteknek, vagy csomagküldő szolgáltatóknak adják ki magukat. Egy e-mailben vagy sms-ben értesítenek bennünket, s ilyen-olyan indokkal arra akarnak rávenni minket, hogy adjuk meg a bankkártyák adatait. Ha ilyen üzenetet kapunk, legyen gyanús!

Hiszen a bankunknál minden adatunkat tudják a dolgozók, nem fognak ilyen jellegű adatigénylést kérni, a CVC kódunkat pedig soha, senkinek, semmilyen körülmények között ne adjuk meg!  Ha nem rendeltünk csomagot, akkor egyértelmű, hogy ne kattintsunk a félkínált linkre, ez a legjobb megoldás! Ám ha éppen mégis küldeményt várunk, akkor érdemes alaposan megnézni, hogy milyen mail címről érkezett az üzenet, s az a felület ahová átirányít, tényleg a valós-e, vagy valami szokatlan, a megszokottól eltérő URL cím szerepel.

Ha végképp nem tudjuk eldönteni, hogy át akarnak-e bennünket verni, de valami nagyon gyanús, akkor ne szégyelljük, hívjuk fel akár a bankunk, akár a csomagküldő szolgáltató ügyfélszolgálatát. Jobb kérdezni, mint fogni a fejünket, hogy miért nem tettük meg, amikor még volt rá esély…

Az online piacterek is számos veszélyt rejtenek, a bűnözők pedig egyre inkább „belakják” a közösségi médiát is. Mindig figyeljünk rá, hogy ami nagyon csábító, az bizony vélhetően átverés. Gyanús névvel, fotó nélkül szereplő profillal árusító embernek semmi szín alatt ne utaljuk el az árult termék vételárát! Álljunk el a vásárlástól, majd szembejön még az áhított termék! Inkább legyünk türelmesek, mint hogy átverjenek bennünket. Ha pedig mégsem tudjuk elengedni a vásárlást, akkor ragaszkodjunk az utánvétes feladáshoz!

Akkor is legyünk résen, ha éppen eladni szeretnénk valamit, mert a dörzsölt bűnözők így is készek megfosztani minket bankkártyánk tartalmától: szintén egy hamis csomagküldő linket küldenek, csak azért, hogy begyűjtsék az adataink, a jelszavaink.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei az is hangsúlyozzák, hogy arra is nagyon vigyázzunk, hogy okostelefonunkra vagy számítógépünkre milyen alkalmazást, programot telepítünk. Amit idegenek ajánlanak, vagy gyanús oldalról származnak, semmi esetre se engedélyezzünk! Inkább kérdezzünk meg hozzáértő családtagot, vagy szaküzletben-szervízben képzett, hivatalos eladókat, szakembereket. Itt is fontos, hogy ne szégyelljünk tanácsot, segítséget kérni, mert nem érthet mindenki mindenhez, a bűnözők pedig pont ezt az egyik igencsak emberi tulajdonságot használják ki, roppant arcátlanul.

Sajnos az internet a rengeteg előnye és kényelme mellett rengeteg csapdát és veszélyt is tartogat, amelyekbe meglehetősen könnyű beleszaladni, ha nem vagyunk kellően körültekintők és óvatosak. Igyekezzünk mindig tájékozódni a legújabb bűnmegelőzési felhívásokból és látogassuk gyakran a kiberpajzs.hu nevű honlapot, ahol számos praktikával, információval gazdagodhatunk.

A témával részletesen foglalkozik a Győr+ Rádióban Molnár Zsuzsanna október 13-án pénteken 19 órától a Győr+ Estében! Vendég: Szabó Csaba rendőr őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője.

Korábbi cikkünk a témában: