Négyük közül egy valaki lesz a következő magyar űrhajós!

Győr+ Fotó: MTI/KKM
2023.03.07. 12:41

A végéhez közeledik a kiválasztási procedúra, most már név szerint is ismerhetjük a négy jelöltet. A Hunor programba több mint 240 érvényes jelentkezés érkezett, és még közel egy év van hátra a kiképzésből.

Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajós-jelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson – ezt még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a hétvége folyamán.

Március 7-én, kedden a Külgazdasági és Külügyminisztériumban sajtótájékoztatón mutatták be a négy jelöltet, akik eddig sikeresen teljesítettek a kiválasztási programban. A Hunor programba több mint 240 érvényes jelentkezés érkezett, ezeket az ESA, a NASA, az ISS és az Axiom Space követelményei szerint vizsgálták, mélytengeri archeológus, asztrofizikus, biokémikus, közgazdász, közlekedésmérnök, vadász és közforgalmi pilóta, jogász, orvos és filozófus is volt a jelentkezők között – hangzott el a sajtótájékoztatón. A jelölteknek tesztelték a szellemi teljesítőképességüket, a testük teherbírását, a személyiségüket és az együttműködési képességeiket is. A hivatásos állomány a négy személlyel felállt, de a munka csak most kezdődik, képzési programokon vesznek részt, amiknek végeztével a legtökéletesebb jelölt vághat neki a feladatnak.

Schégl Ádám – Az elmúlt években gyakorló szakorvosként a tumorsebészetre specializálódott, egyetemi oktató, állt már hatezer méter feletti csúcson a Himaláján. Schégl Ádám úgy gondolja, a programon keresztül talán még több embernek tud segíteni, az orvosbiológiai kutatásoknak kiemelt szerepe lesz, amelyek idővel megjelennek a napi klinikai gyakorlatban is.

Cserényi Gyula – 33 éves, villamosmérnök, a Robert Bosch vállalatnál felelt hálózatüzemeltetésért. Úgy gondolja, a tétek hatványozottabban nagyobbak, a technológia is pótolhatatlan, amit rájuk bíznak, de biztos benne, hogy az űrállomás fedélzetén ugyanazok az elvek vannak érvényben, amelyek alapján ő is szakmai döntéseket hozott korábban.

Balról jobbra: Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András (Fotó: MTI/KKM)

Kapu Tibor – 31 éves fejlesztőmérnök, dolgozott a gyógyszeriparban, majd űrhajósok sugárzásvédelmét szolgáló eszközökön, ejtőernyősként pedig már több ugrás is van mögötte. A jelölt arról beszélt, hogy élményfaktora is volt a vizsgálatoknak, és nagyon várja a következő lépéseket. Elsőként talán a túlélőtréninget, majd a súlytalansági teszteket.

Szakály András – 40 éves, repülőgép-tervező mérnök, legutóbb Münchenben egy 120 fős mérnökcsapatot vezetett, elektromos meghajtású repülő prototípusát tervezték.  Szakály András úgy fogalmazott, hogy nem róluk kell szólnia az egész programnak, ők csak a meghosszabbított karjai a tudósoknak, kutatóknak, akik sok munkát fektetnek a kísérletekbe.

Egyetlen űrhajós vesz részt ténylegesen a küldetésben, aki a magyar kiválasztási folyamat végén a négy legalkalmasabb és legjobban teljesítő jelölt közül kerül ki. A fennmaradó három jelölt közül egy további fő tartalékos státuszt kap és az űrhajósjelölttel azonos alapkiképzésben részesül. További két fő biztonsági tartalékként váratlan esemény bekövetkezte esetén léphet az űrhajós vagy a tartalékos helyére – írja a hunor.gov.hu, a program hivatalos weboldala. Tehát a fenti négy jelöltből ugyan egy fog repülni, de mindannyian megkapják a megfelelő kiképzést.

Kapcsolódó témák: #tudomány | #űrhajós | #űrkutatás |