Ne hagyja otthon az esernyőt!

Győr+
2023.11.10. 07:03

Pénteken igazi őszi, borongós időre készülhetünk, szóval jobb, ha senki nem felejti el elvinni magával az esernyőjét...

Pénteken nyugat felől a hajnali óráktól kezdve egyre többfelé elered az eső, napközben a középső, este pedig már a keleti, északkeleti tájakon is számíthatunk csapadékra. Estefelé helyenként a Dunántúlon záporok, néhol akár zivatarok is előfordulhatnak. A délkeleti szél többfelé megélénkül, néhol erős lökések is lehetnek. Hajnalban -2 és +9 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, gyenge fagy helyenként északon, északkeleten lehet. Ugyanakkor északon foltokban pára, köd képződhet a reggeli órákra. Kora délután 7-15 fokot mérhetünk. – írja az idokep.hu.

Az elmúlt napokban hidegfront okozott kellemetlenségeket, ma elsősorban melegfront hatása érzékelhető. Sokaknál válthat ki ez kellemetlen tüneteket, napközben fejfájás, koncentrációs zavarok jelentkezhetnek, az alvásunkat is megzavarhatja a fronthatás, ami miatt napközben fáradtabbak, figyelmetlenebbek lehetünk. Az előrejelzések szerint a melegfrontot pénteken ismét egy hidegfront követi majd, ami újabb kellemetlenségeket válthat ki. – közölte a nem túl jó hírt az hazipatika.com.

Kapcsolódó témák: #fronthatás | #időjárás | #ősz |