Felsőoktatás

Megszavazták a nyelvvizsga-amnesztiát

Győr+
2022.12.08. 08:04

Megszavazta a parlament a felsőoktatási törvény módosítását - ez többek között azt jelenti, hogy ezentúl a diplomák kiadásának nem lesz "központi" feltétele a B2-es nyelvvizsga.

A jogszabály alapján a diplomák kiadásának előfeltétele csupán a záróvizsga teljesítése. Eddig a felsőoktatási törvény szigorúbb feltételeket szabott meg: alapszakos diplomát csak az szerezhetett, aki a záróvizsgán átment, és legalább egy B2-es komplex nyelvvizsgát is szerzett.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a hallgatók nem tanulnak majd idegen nyelveket, a törvény ugyanis előírja, hogy a felsőoktatási intézményeknek idegen szaknyelvi ismereteket kell oktatniuk. Sőt: akár úgy is dönthetnek, hogy a tanterv részévé tesznek valamilyen nyelvi mérést vagy akár a nyelvvizsga megszerzését.

A döntéssel jól járnak azok az exhallgatók, akik 2021 augusztusa után államvizsgáztak, de nem szereztek nyelvvizsgát, így eddig nem vehették át a diplomájukat. Ők most megkapják az oklevelüket.

Egyetemi címet kapott az egyik főiskola, jönnek a mikrotanúsítványok

A felsőoktatási törvény módosítása más elemeket is tartalmaz: alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább februártól a budapesti Gábor Dénes Főiskola – Gábor Dénes Egyetem néven.

Szintén fontos változás, hogy a felsőoktatási intézmények ezentúl bármelyik tantárgy, kurzus, modul elvégzéséért kiállíthatnak ún. mikrotanúsítványt a hallgatóknak, amellyel ők – akár a későbbi munkavállaláskor – bizonyíthatják, hogy különböző ismereteket, képességek birtokában vannak.

Forrás: Eduline

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #nyelvvizsga |