Együvé tartozás

Megáldották a megújított dunaszigeti Jézus Szíve-templomot

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
mti
2021.11.07. 21:37

A kereszténység tanítását minden területen, mindenhol és mindenkinek tovább kell adni - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigeten, ahol megáldották a felújított Jézus Szíve-templomot.

Soltész Miklós azt mondta, hogy a neomarxizmus ma is itt van közöttünk. “Látjuk, hogy ésszerűtlen gondolatokkal” hogyan tesznek tönkre világokat, az energiapolitikát és ennek következtében hogyan fogják újra elszegényíteni a világot, mint ahogy ezt tették az elődeik is – fogalmazott.

Közöttünk vannak azok is, akik a gender- és LMBTQ-ideológiával főleg a fiatalokat mérgezik, azok lelkét akarják elvenni” – figyelmeztetett. „Nekünk meg kell, hogy legyen a válaszunk” – szögezte le, hozzátéve, hogy ez a válasz a kétezeréves keresztény tanítás, amely egyebek mellett túlélte az ókori keresztényüldözést és a szovjet kommunista rendszert is.  A kérdés az, hogy a pusztítás mértéke, főleg a lelkekben, mekkora lesz – mondta.

Soltész Miklós kiemelte, hogy a keresztény tanítást nem elég az egyházi vezetőknek továbbadni, az mindenkinek a feladata. “Ezt a felelősséget ebben a nehéz időszakban merjék vállalni” – szólított fel. Hozzátette, hogy a kormány ehhez meg tudja adni a lehetőséget, “talán többet is, mint ami szokásos”, legyen az templom, iskola, vagy szociális intézmények építése. Azonban, hogy mindez “lélekkel, erővel és a kereszténységgel megteljék, az mindenkin múlik” – hangoztatta az államtitkár.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében a mai Dunasziget történetét elevenítette fel. Kiemelte, hogy a szigetközi településen a “mesterségesen összefércelt településrészek nehezen nőttek egybe, mind fizikailag, mind lelkileg”. Felidézte, hogy a falu temploma 1940-ben épült, a torony az 1960-as években, a toronysisak pedig 1982-ben készült el.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a település történetének új állomásához, a fizikai és lelki építkezés állomásához érkeztek a dunaszigetiek azzal, hogy a Jézus Szíve-templom megújulhatott. A templom a település lakóinak együvé tartozását is szimbolizálja – mutatott rá. Elmondta, hogy több egyházi támogatás és pályázat révén kicserélték a tetőt, kiépítették a vízelvezetést, felújították a villanyhálózatot és kívülről lefestették.

A megújított templomot Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg, majd szentmisét mutatott be. A püspök homíliájában az adakozás fontosságáról beszélt. “Sokat adni öröm, de az igazi öröm akkor kezdődik, amikor azt is meg tudom osztani mással, amire nekem is szükségem lenne” – fogalmazott.

Farkas István piarista szerzetes elmondta, hogy a Jézus Szíve-templom mintegy hetvenmillió forintból újult meg.

Kapcsolódó témák: #egyház | #Győr-Moson-Sopron |