A Demokratikus Koalíció elnöke közösségi oldalán reagált a választási eredményekre. Bejegyzésében úgy fogalmazott: a jelenlegi állás szerint véget ért a NER és Orbán Viktor rendszere, és gratulált a Tisza Pártnak, valamint Magyar Péternek.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a győzelem után a felelősség immár a Tisza Párté, amelynek bizonyítania kell, hogy valódi demokratikus és szociális irányt képvisel, és nem egy „újracsomagolt NER” következik.
A baloldal helyzetéről szólva kiemelte: a DK kiesett a parlamentből, így a baloldali szavazók képviselet nélkül maradtak. Mint írta, a párt az elmúlt 15 évben jelentős munkát végzett, de a fő célt, a kormány leváltását nem tudta elérni.
A kampányt nehéznek nevezte, és kitért arra is, hogy a Fidesz mellett a Tisza Párt részéről is támadások érték őket. A párt jelöltjeinek és aktivistáinak munkáját ugyanakkor megköszönte.
A politikus bejelentette: a választási kudarc miatt lemond a DK elnöki tisztségéről, és a párt teljes elnöksége is távozik. Hozzátette, továbbra is a baloldali értékek képviseletén kíván dolgozni.