Jogellenes a bíróság szerint is a mozdonyvezetők sztrájkja

Fotó: MÁV
Győr+
2022.09.01. 20:14

A vasúttársaság üdvözli a bíróság döntését a sztrájkkezdeményezés jogellenesnek minősítéséről.

A szakszervezet annak ellenére követel bérkompenzációt, hogy a 2021-ben megkötött bérmegállapodás értelmében három év alatt összesen 15,5 százalékkal emelkednek a munkabérek. A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást fizetett minden munkavállalónak, míg 2022-ben 10 százalékkal emelte, 2023-ban pedig további 5 százalékkal fogja emelni a munkabéreket. A vasúttársaság a bérmegállapodásban foglaltakat teljeskörűen teljesítette és teljesíteni fogja a jövőben is.

A mozdonyvezetők a MÁV-Volán-csoporton belül és a teljes nemzetgazdaságban is kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a bruttó 800 ezer forintot.

A jelenlegi gazdasági helyzetben, különösen az emelkedő energiaárak mellett, kiemelten fontos, hogy az ország kiszámítható és biztonságos közlekedési szolgáltatásokra támaszkodjon, ezen belül is a vasúti személy- és áruszállítás folyamatosan és gördülékenyen biztosított legyen, és mihamarabb megnyugtatóan rendeződjön a helyzet.

Szöveg: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Kapcsolódó témák: #MÁV | #munkabér | #sztrájk | #vasút |