Idén is folytatódik a Modern városok program

MTI NIF Zrt.
2023.01.15. 15:35

Idén is folytatódik a Modern városok program, amelynek jelenleg több mint száz projektje tart fejlesztési szakaszban - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap megjelent videóban.

Gyopáros Alpár emlékeztetett: a Modern városok program a megyei jogú városok kiemelt fejlesztési programja, amelynek keretében 4200 milliárd értékben zajlik a 23 megyei jogú várost érintő, soha nem látott léptékű fejlesztés. Minden megyei jogú városban van már elkészült projekteleme a Modern városok programnak, amelynek beruházásai a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is folytatódnak az idén – tette hozzá.

A kormánybiztos elmondása szerint a kormány ezidáig 2200 milliárd forintot fizetett ki a projektgazdák számára.

Megépült több mint 800 kilométer gyorsforgalmi út, köztük Győr-Moson-Sopron Vármegye M85-ös és M86-os négysávos útjai, Miskolc mellett az M30-as autóút, a Viharsarokban az M44-es út, Nagykanizsa M70-es gyorsforgalmi útja, a Salgótarjánt és az M3-as autópályát összekötő 21-es út, Szolnoknál pedig az M4-es autópálya-M0 közötti szakasz is.

Gyopáros Alpár kiemelte, “a 270 fejlesztési célból 133 teljesen vagy részben megvalósult, tehát a projektek csaknem 50 százalékát már használhatják az emberek”. Több mint száz projekt megvalósítása valamilyen fejlesztési szakaszban tart, azaz tervezés vagy építés alatt áll, és remélhetőleg hamarosan el fog készülni a nehéz gazdasági helyzet ellenére is – fűzte hozzá a kormánybiztos.

A 2022-es fejlesztések közül kiemelte az Érdi Járásbíróság és Ügyészség, a Nyíregyházi Atlétikai Centrum, a Zalaegerszegi Városi Uszoda, a Tatabányai Multifunkcionális Csarnok, valamint a veszprémi Iparos Park és Szakipark átadását.

A korábbi években elkészült már “a salgótarjáni főplébánia templom és környezetének megújítása, a Debreceni Nagyerdő Program keretében strand, sétány és parkolólemez, a Pick Szeged Aréna, a szegedi és a soproni sportuszodák, a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train, a veszprémi, nyíregyházi és győri állatkertek folyamatos fejlesztése, a zalaegerszegi Innovációs Tudásközpont, valamint a Nyíregyháza és Tokaj közötti kerékpárút” – említett példákat a Modern városok program eredményeiről Gyopáros Alpár.

Kapcsolódó témák: #Modern Városok Program |