Magyar falu program

Gyopáros: falunapokat támogat a kormány

Fotó: MTI/Mónus Márton
MTI
2021.08.05. 15:25

Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vértessomlón, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár azt mondta, erről hamarosan kormánydöntés születik. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást, a pályázati felhívást követően.

A kormánybiztos a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a programot, amelyben 2019-2020-ban 12 ezer község jutott 130 milliárd forintot meghaladó támogatáshoz.

Kiemelte, a program egyik fontos területe a mellékutak fejlesztése, mellyel több évtizedes hátrányt lehetett ledolgozni. Ez év végéig 3 ezer kilométernyi mellékúthálózat-fejlesztés fejeződik be, ez jövőre további 1500 kilométerrel bővül.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy pályázatot hirdettek a falusi kisboltok megmentésére, valamint a falvakban működő mikrovállalkozások támogatására.

Ezres nagyságrendben kerülhet sor boltok támogatására, százas nagyságrendben pedig új egységek nyílhatnak. A támogatott üzletek a kereskedelmi tevékenység mellett jellemzően valamilyen közösségi szolgáltatást is nyújtanak” – mondta Gyopáros Alpár.

Hozzátette, hasonlóan sikeres a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, melyet indulása óta 23 ezer család igényelt, 130 milliárd forint értékben.

Míg 2018-ban az ország 2500 településén csökkent a lélekszám, ma már ez csak 1000 településről mondható el. Az otthonteremtési programnak köszönhetően évtizedek óta üresen álló házakba költözik vissza az élet” – jelentette ki.

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), országgyűlési képviselő elmondta, a térségben csaknem négymilliárd forint jutott útfelújításra, a Magyar falu programban megvalósult fejlesztések értéke megközelítette a 8 milliárd forintot.

Vértessomlón megtörtént az óvoda és a közintézmények energetikai felújítása, a község bölcsődét épít, illetve új út és kerékpárút vezet Környéről a településre.

Kapcsolódó témák: #falunap | #Magyar falu program |