Fejlesztés

Gyopáros: 1439 pályázó nyert a Falusi Civil Alapból

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
MTI
2022.04.22. 06:20

A Falusi Civil Alap ötmilliárd forintos keretösszegéből 1439 pályázó nyert el támogatásokat - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár közölte: már harmadik alkalommal hirdették meg a Falusi Civil Alap pályázatait négy témakörben. A civil szervezetek ingatlanszerzésre vagy meglévő ingatlanok felújítására, gépjárműbeszerzésre, kisebb értékű eszközök vásárlására, illetve rendezvények, programok támogatására nyújthattak be pályázatot február közepéig.

Az ötmilliárd forintos keretösszegből 1439 nyertest hirdettek, akik 1-7 millió forint értékben juthattak támogatáshoz – ismertette a kormánybiztos. A pályázati eredmények péntektől elérhetők a kormany.hu oldalon.

A Falusi Civil Alap fennállása óta már hatezer nyertes pályázatot hirdettek ki húszmilliárd forint összértékben.

Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy a falusi civil szervezetek – például polgárőrök, önkéntes tűzoltó-egyesületek, nyugdíjasklubok, faluszépítő egyesületek – a falvak közösségi életének motorjai.

A Falusi Civil Alap mellett a kormánybiztos korábbi tájékoztatása szerint a Magyar falu program további 13 pályázati kiírásában csaknem 4400, elsősorban önkormányzati és egyházközségi pályázó nyert 61,5 milliárd forint értékben támogatást idén.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón kiemelte: a falusi mellett a városi civil szervezetek számára is jelentek meg pályázatok.

A Városi Civil Alapban szintén ötmilliárd forintos keretösszeg állt rendelkezésre, amelyből jelentős, nyolcszoros túljelentkezés mellett a tavalyi 704-et követően 1003 nyertest hirdettek. A Városi Civil Alap pályázati eredményei a Bethlen Gábor Zrt. honlapján lesznek elérhetők péntektől – mondta.

A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapban (NEA) idén 11 milliárd forint összegben 10 915 győztes pályázat volt. Szalay-Bobrovniczky Vince jelezte: a jövő évi NEA-forrásokra már idén októberben kiírják a pályázatokat.

Kapcsolódó témák: #Falusi Civil Alap | #fejlesztés |