Gólyagyűrűzés

Gólyagyűrűzési bemutató lesz június 24-25-én

Tóth Vivien
2021.06.22. 16:15

Gólya roadshow indul június 24.-én és 25.-én a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kisalföldi helyi csoportjának a szervezésében. Először a 85-ös főút menti településeken, míg másnap a tóhansági falvakban gyűrűzik a fiókákat. Az ide kilátógatók megnézhetik, hogy zajlik a gólya fiókák gyűrűzése, illetve a gyerekek akár el is nevezhetik a fiókákat.

A Kisalföldi helyi csoport a Magyar Madártani Egyesületnél 1986 óta foglalkozik fehér gólyákkal. Ez az egyik legrégebbi faji tevékenységük, munkájuk során felmérik a gólya állományt. “Az utóbbi évtizedekben kezdtünk el gólyát gyűrűzni. Az elején kicsit rendszertelenül, 2018 óta viszont minden évben az E-on Hungária Zrt. közreműködésével végezzük a feladatunkat.” -meséli Győrig Előd titkárhelyettes az egyesületnél. 

Az E-on segítsége elengedhetetlen a feladathoz, hiszen a dolgozóknak a villanypóznákra kell feljutniuk a madarakhoz. “ Az E-on minden évben tart munka és balesetvédelmi oktatást amin kötelező részt venni annak, aki fel szeretne menni a darus kocsival. A darus autó egy földelt jármű, így áramszünet nélkül végre tudjuk hajtani a munkánkat. A vezetékhez nem érünk hozzá, mivel a gólya fészkek fészekmagasítón vannak.”– tudatja Előd. 

A gyűrűzési művelet nagyon érdekes látnivalót nyújt az ide kilátogatóknak. A darus autó stabilizálása után az emelőkosarat két emberrel felemelik a fészekig. Az egyik “utazó” a gépkezelő az E-ontól, a másik az egyesület munkatársa aki kiemeli a fészekből a fiókákat. Egy zsákban eresztik le őket, majd a földön, talajszinten zajlik a gyűrűzés két gyűrűvel. Az egyik alumíniumból készül, egyedi azonosítóval, a másik egy színes gyűrű ami távolról, akár távcsővel is leolvasható legyen.

“ A fehér gólyát kizárólag fióka korban lehet gyűrűzni. Kifejlett egyedet elkapni nehéz és balesetveszélyes mind az emberre, mind a madárra.” – tájékoztat Előd. 

Az egész művelet biztonságos az állatokra nézve. A madárszülők míg a fészeknél dolgoznak addig elrepülnek, és tisztes távolságból nézik végig az eseményeket. A fiókák ösztönösen lelapulnak, mozdulatlanul tűrik végig a gyűrűzési folyamatot. A fészekbe visszahelyezés után, a szülők vissza is térnek a kicsikhez. 

A kilátogatók tájékoztatót is kapnak a gyűrűzésről és a fajvédelemről. A gyerekeknek el is nevezhetik a gólyákat, ami óriási élményt nyújt a lurkóknak. A bátrabb gyerkőcök óvatosan meg is simogathatják a fiókákat, hogy még közelebbről megismerkedhessenek velük.

Bővebb információt a helyszínekről és az időpontokról az MME Kisalföldi Csoport facebook oldalán találhatnak.