Augusztus 20.

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek a nemzeti ünnepre

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Győr+
2021.08.03. 18:42

Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről.

Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, három és fél napon keresztül, tizenhét rendezvényhelyszínen, több száz program lesz.

Mint mondta, ahogy azt tavalyelőtt eldöntötték – csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé –, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken. Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe – tette hozzá. Az idei ünnep programjait a szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé.

Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat “Európa legnagyobb tűzijátékával” zárják.

Kovács Zoltán kitért arra is: az idei ünnepet korlátozásoktól mentesen tervezik. Még kedden megjelenik az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy az augusztus 20-ai központi rendezvényeket, a szeptemberben tartandó Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, valamint a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust nem érintik majd a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozások – közölte.

Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: folyamatosan ülésezik a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, követik a járványhelyzetet, így bármelyik pillanatban meg tudják hozni a szükséges intézkedéseket.

Azt is elmondta: három héttel ezelőtt az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs is megkezdte működését. Ebben minden szervezet közreműködik, amelynek augusztus 20-ával kapcsolatban dolga van. Felelős döntéseket fognak hozni, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint például a 2006-os állami ünnepen – szögezte le.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hangsúlyozta: az ünnepi programok célja az is, hogy megsegítsék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került turisztikai ágazatot, az abból élő családokat. A központi programok látogatói a budapesti szálláshelyeken, éttermekben, attrakcióknál tudják támogatni az ágazatot. A fővárosi szállásfoglalásoknál már most kiugrás tapasztalható az ünnepi hétre – tette hozzá.

Az ünnepi rendezvényeken több 10 ezren dolgoznak – emelte ki a kormányszóvivő, megjegyezve, országosan is kiemelkedő eredményeket lehet tapasztalni: a turizmus újkori történetében július 24-én regisztrálták a legtöbb vendégéjszakát, ezen a napon csaknem 150 ezren pihentek valamely magyarországi szálláshelyen.

Tóth Ferenc, az ünnepi tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idei ünnepi tűzijátékot is augusztus 20-án 21 órakor kezdik el fellőni a Duna vízfelületéről. Érdekességként kiemelte, hogy minden felvonáshoz tartozik majd egy-egy meghatározó szín: a “vér és harc” például piros, a “magyarnak lenni” trikolor színekkel jelenik majd meg. A mintegy félórás (34 perces) tűzijáték további vizuális és hangeffektekkel is kiegészül majd.

Idén a nagyobb rakétákat a Margit hídról és a Petőfi hídról, valamint 14 folyami bárkáról lövik majd fel. Ezeket a nagyobb uszályokat “gyöngysorszerűen” is összekapcsolják majd. Az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat is feldíszítik majd, innen lesz a görögtűz is – ismertette.

Tóth Ferenc kiemelte: a rakétákat többek között Spanyolországból, Portugáliából, Szlovéniából és Kínából importálták, s mind a mintegy 40 ezer darab rendelkezik a szükséges uniós tanúsítvánnyal. A tűzijátékot szükség esetén – például az időjárási helyzet miatt – azonnal le tudják állítani.

Ezzel együtt félmilliárd forintos biztosítást is kötött a tűzijátékot lebonyolító NUVU Kft. – közölte az ügyvezető igazgató.

Forrás: MTI

Kapcsolódó témák: #ünnep |