Ferenc pápa április 28-án érkezik Magyarországra

Győr+ Győr+ Archívum
2023.02.27. 15:29

„Ferenc pápa a polgári és egyházi hatóságok meghívásának eleget téve 2023. április 28-a és 30-a közt apostoli utazást tesz Magyarországon, ellátogatva Budapestre” - jelentette be Matteo Bruni szóvivő, a Szentszék Sajtótermének igazgatója hétfőn délben.

A bejelentéssel egyidejűleg a pápa látogatásának programját is közzétették:

Ferenc pápa április 28-án, pénteken 10 órakor érkezik meg Budapestre, aki a délelőtt során, a hivatalos fogadtatást követően udvariassági látogatást tesz a Sándor-palotában, a Köztársasági Elnöknél. Magyarország miniszterelnökével ezt követően, 11 óra 55 perckor találkozik majd, délben pedig a Karmelita kolostor épületében az állami hatóságok, a civil társadalom képviselőit, valamint a diplomáciai testület tagjait üdvözli, melynek során beszédet is mond. A Szentatya délután ötkor, a Szent István bazilikában találkozik a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, szeminaristákkal és a lelkipásztori munkatársakkal, akikhez beszédet intéz.

Április 29-én szombaton reggel Ferenc pápa magánlátogatást tesz a Batthyány-Strattman László Otthon gyermekeinél, 10 óra 15 perckor pedig a szegényekhez és a menekültekhez intéz beszédet az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánián. Délután találkozik a fiatalokkal a Papp László Sportarénában és beszédet mond nekik. Szombati utolsó hivatalos programjaként a nunciatúrán találkozik a magyar jezsuita provincia tagjaival.

Vasárnap, április 30-án délelőtt fél tízkor Ferenc pápa elnökletével szentmise lesz a Kossuth téren, melyen a pápa homíliát mond, majd a szentmise végén a Regina Coeli imádságot tartja. Délután négy órakor találkozik az egyetem és a kultúra világának a képviselőivel a Pázmány Péter Tudományegyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán. 17 óra 30-kor kezdődik a Liszt Ferenc repülőtéren a hivatalos búcsúztatás, majd 18 órakor indul vissza Rómába Ferenc pápa repülőgépe.

Forrás: vaticannews.va                                              

Korábban írtuk:

Kapcsolódó témák: #Ferenc pápa | #látogatás |