Ferenc pápa: a kultúra elvezet önmagunk megismeréséhez

MTI Fotó: MTI/Kovács Tamás
2023.04.30. 18:09

Önismeretre, határaink felismerésére és ebből fakadóan önhittségünk megfékezésére szólított fel Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.

A katolikus egyházfő háromnapos magyarországi apostoli látogatása utolsó találkozóján az egyetemi és kulturális élet képviselőivel a delphoi jósda híres szavait bízta búcsúzóul hallgatóságára: „Ismerd meg önmagad!”.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az önismeret azt jelenti – mondta, hogy „fel kell ismernünk a határainkat, és ebből következően meg kell fékeznünk az önelégültségben gyökerező önhittségünket”.

Az ember azáltal, hogy teremtményként ismeri fel magát, alkotóvá válik a világban, ahelyett, hogy azt uralná – tette hozzá.

Ferenc pápa úgy fogalmazott: „Miközben a technokrata gondolkodás a határokat nem ismerő haladást hajszolja, az ember valójában törékeny, és gyakran épp a határain érti meg, hogy Istentől függ, és hogy össze van kapcsolva másokkal és a teremtéssel.”

Kapcsolódó témák: #Ferenc pápa | #katolikus | #pápalátogatás |