
A kormány új, 1,5 milliárd forintos támogatási programot indít a mikro-, kis- és középvállalkozások számára annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók egyetlen napot se töltsenek munka nélkül. A „Munkából munkába” program ezáltal a családokat is védi. A részletekről dr. Fekete Dávid nyilatkozott a Győr+ Médiának.
Mint azt a Fidesz-KDNP győri frakcióvezetője elmondta: a kezdeményezés egyik kiemelt célja ezen társaságok létszámbővítésének támogatása, melyek egyazon munkáltató által leépített, legalább 5, legfeljebb 20 fős munkavállalói állomány átvételével vállalják statisztikai állományi létszámuk növelését és azt, hogy a felvett munkavállalókat nyolc hónapig foglalkoztatják. „A program azokat a 15-64 év közötti elbocsátott munkavállalókat célozza meg, akik a pályázat benyújtása előtti 3 hónapban egyazon munkáltatónál vesztették el munkahelyüket. A projekt keretösszege 1,5 milliárd forint, melyből több mint 54 millió forint lehet vissza nem térítendő támogatás. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a munkáltatót terhelő bruttó bér és a ténylegesen átutalásra kerülő szociális hozzájárulási adó 50 százaléka, de legfeljebb havi 339 ezer forint munkavállalónként” – hívta fel a figyelmet az új lehetőségre dr. Fekete Dávid.
A politikus hozzátette, hogy a pályázat legfontosabb feltételei között szerepel például az, hogy a pályázónak rendelkeznie kell két teljes lezárt üzleti évvel és a tevékenység eredménye nem lehet negatív. „Lényeges továbbá az is, hogy a felvett munkavállalók bruttó bérének el kell érnie a korábbi munkáltatónál keresett bér utolsó hat havi átlagát. A pályázatra 2025. július 31. napjáig lehet jelentkezni a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően. A részletek az OFA Nonprofit Kft. weboldalán, a www.ofa.hu-n olvashatók” – zárta a tájékoztatást dr. Fekete Dávid.