Gyász

Elhunyt Gerő András Széchenyi-díjas történész

Győr+ MTI/Koszticsák Szilárd
2023.01.10. 09:40

70 éves korában súlyos betegség után meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész – közölte a család.

Gerő András 1952-ben született, 1977-ben diplomázott az ELTE bölcsészkarán történelem-szociológia szakon, azóta ott oktatott, 1995 és 2017 között a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tanszékvezetője volt, és közben 1991 és 2020 között a Közép-európai Egyetem, Történelem Tanszékén is tanított. Vendégelőadóként oktatott Amerikában, a Pennsylvaniai Egyetemen és a Columbia Egyetemen is. Főbb kutatási területe az Osztrák-Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika, Budapest története és a modern zsidó identitástörténet volt, több mint 70 könyve jelent meg, közülük jó néhány angolul és németül is.

Gerő András 2003-ban alapította meg a Habsburg Történeti Intézetet, aminek haláláig az igazgatója volt. 2006-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora és ugyanebben az évben Budapestért díjat is kapott, 2008-ban pedig megkapta a Széchenyi-díjat. 2017-ben a Habsburg-Lotaringiai-ház európai Rendjének tiszteletbeli lovagja lett.

Kapcsolódó témák: #gyász |