Elfogták a lúgos orvos áldozataként ismert nő zaklatóját

Győr+ Illusztráció: Győr+
2025.08.20. 16:56

A rendőrség emberölés bűntett előkészületének gyanújával folytatja az eljárást a "lúgos orvos" áldozatának zaklatója ellen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon. A 60 éves férfit azután fogták el, hogy ismét megfenyegette a nőt, akkor még zaklatás vétsége miatt indult ellene nyomozás.

A BRFK szerdán közleményében azt írta, a férfi augusztus 19-én, kedden kora este ismét megjelent a lúgos orvos áldozataként ismert nő budapesti lakásánál, és kaputelefonon keresztül azzal fenyegette meg, hogy ha legközelebb arra jár, megöli őt.

A fővárosi rendőrök az esetről érkezett bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, de a fenyegetőző férfi akkor már nem volt a helyszínen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és megkezdték a zaklató felkutatását, aki azonos a korábban hasonló cselekmények miatt a BRFK által elfogott és meggyanúsított személlyel.

A 60 éves R. Lászlót a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a sértett kihallgatását követően végül elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik a zaklató letartóztatását.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #elfogás | #rendőrségi akció | #zaklatás |