A világ mintha gyorsabban forogna, nagyobb kilengéssel, mint valaha. Olyannyira, hogy már fel sem kapjuk a fejünket egy-egy hírre vagy eseményre – minden energiánkat az köti le, hogy egyáltalán a nyakunkon tartsuk a fejünket ebben a felgyorsult forgásban. Nap mint nap új ingerek érik a tudatunkat, és minden nappal egyre többet akarunk a frissből, az újból, a trendiből.

Az egyszerű unalmassá válik, a tradíció ízetlenné. Az életünk szinte minden területén különleges „fűszerekre” vágyunk – olyan impulzusokra, amelyek gyorsan és hatékonyan stimulálják a boldogságérzetünket.

Ebben az áramlatban a tinédzserek és a fiatalok sokszor fejest ugranak anélkül, hogy megtanultak volna úszni. Trendek, rövid videók, gyors szerelmek, bántások, menőség – és közben egyre mélyülő elmagányosodás. A felszín pörög, a belső tartalom viszont sokszor kiürül.

A szülők eközben aggódva figyelik, hogyan olvasztja le a 21. század lángszórója a féltve nevelt gyermekekről a maradék egyéniséget is. Az élet állandó ellenőrzéssé válik: üzenetek, helyzetjelentések, „jelentkezz, ha hazaértél”. Mert ma már egy diszkó vagy egy házibuli sokak számára egy túlélőtáborral ér fel, ahol a barátok – valahogy mindig – lemaradnak a kanyarban. Persze tisztelet a kivételnek.

Ebben a felgyorsult, sokszor kiszámíthatatlan közegben nem létezik tökéletes védőpajzs. Van azonban egy apró megnyugvás, egyfajta reménysugár, amelyről egyre több szó esik a közösségi oldalakon és a szülői „forródrótokon” is. Egyre elterjedtebbek azok az egyszerű tesztcsíkok, amelyek segíthetnek kiszűrni, hogy az italunk tartalmaz-e nem oda való anyagot.

A diszkrét megoldások több formában is elérhetők: karszalagként, telefonra ragasztható kör vagy téglalap alakú matricaként, sőt körömre rögzíthető változatban is.

Használatuk egyszerű: egyetlen csepp az italból a tesztfelületre, és azonnali visszajelzést ad. Amennyiben a felület színe zöldre változik, az egyértelmű figyelmeztetés – az italt nem szabad elfogyasztani, mert olyan anyagot tartalmazhat, amelynek nem lenne ott a helye.

Nem csodaszer, nem teljes védelem, de egy plusz esély arra, hogy időben megszülessen a legfontosabb döntés: nemet mondani.

Talán nem is olyan sokára eljutunk odáig, hogy a szórakozóhelyeken a belépőjegy mellé ilyen karszalag jár majd – nemtől függetlenül, mindenkinek. Mert a biztonság nem kiváltság, és nem is gyanú kérdése, hanem alapfeltétel.

Sajnos egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem jutunk el oda, ahol egy szórakozóhelyen egyszerűen csak táncolni, nevetni, bulizni lehet – aggódás, gyanakvás vagy állandó „résen levés” nélkül. A felszabadultság helyét lassan az óvatosság veszi át, és ez talán az egyik legnagyobb ára annak a világnak, amely túl gyorsan akart túl sokat.

Mit tehetnek a szülők? Beszélgethetnek. Biztonságos bázist építhetnek erős, bizalomból készült falakkal, és felkészíthetik a gyerekeiket arra a világra, amelybe kilépnek. Aztán el kell engedni őket – és bízni abban a kisfelnőttben, akit útnak indítottak. Mert ezzel nemcsak szabadságot adnak, hanem önbizalmat is: azt az üzenetet, hogy igenis lehet, kell és fontos bízni önmagunkban, egymásban és a közösség erejében.

Mert a valódi veszély nem mindig hangos, nem mindig látványos. Sokszor egy pohár alján lapul, egy rossz döntésben, egy kihagyott pillanatban, amikor nem figyelünk egymásra. A kérdés már nem az, hogy lehet-e biztonságosan szórakozni, hanem az, hogy megtanulunk-e újra felelősen jelen lenni – magunkért és egymásért.

A világ nem fog lassítani. Nekünk kell megtanulni benne megmaradni.