Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség

MTI Illusztráció: Marcali Gábor
2023.08.23. 08:39

Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

A programra azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akiknek ebben az évben nem sikerült bekerülniük a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani tanulmányaikat.
 
Azok, akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész felkészítésen, 16 pluszpontot szerezhetnek a következő évi egyetemi felvételihez. A résztvevők a második hónap végén dönthetnek úgy is, hogy átmennek speciális szakkiképzésre, ennek teljesítése esetén, hat hónap után 32 pont jár. Aki további félévig folytatja a szakkiképzést, az garantáltan 64 pluszpontot kap, így akár 500-nál is több ponttal jelentkezhet a következő felsőoktatási felvételi eljárásban – írták.

A HM tájékoztatása szerint a program felvételi követelménye egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat. Annak azonban, aki a második hónap után szakkiképzést választ – például harckocsizó- vagy búvárképzést -, a magasabb szintű egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálaton is meg kell felelnie.

A program résztvevői a katonai testnevelésen túl többek között alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten vesznek részt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a foglalkozások olyan tartást, mentalitást adnak a jelentkezőknek, amelyet a későbbiekben a tanulmányaik során is tudnak hasznosítani – írták. A HM közölte azt is, az eddigi résztvevők mintegy 30-40 százaléka választotta a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát.
 

Az Önkéntes Katonai Szolgálatban résztvevőknek a felvételi pontokon túl jár még illetmény, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés.

A szeptember 11-én induló ÖKSZ negyedik programjára augusztus 31-ig lehet jelentkezni az ország bármelyik toborzóirodájában vagy az irányasereg.hu-n keresztül.

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #felvételi | #Magyar Honvédség |