Hőségriadó

A szociális ellátásban is életbe lépett a vörös kód

fotó: Pixabay
mti
2021.07.07. 12:24

Szerda reggel 8 órától péntek estig speciális eljárásrendet igénylő vörös kód van életben, mert a napi átlagos középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján, szerdán.

Fülöp Attila közölte: speciális eljárásrend idején a hajléktalanellátásban az élet védelme az első. Minden szociális intézmény köteles befogadni a hajléktalant és mindenki mást, aki a hőség miatt bajba jutott. Az utcai ellátószolgálat munkatársai ilyenkor fokozottan figyelnek az érintettekre.

A vörös kód célja az is, hogy felhívja a társadalom figyelmét a segítségnyújtásra; az államtitkár arra kért mindenkit, hogy értesítse a diszpécserszolgálatot, ha bajba jutott hajléktalant lát.

Fülöp Attila elmondta: a hajléktalanellátás önkormányzati feladat, de a kormány jelentős összeggel járul hozzá. Míg 2010-ben ez még 7,5 milliárd forint volt, tavaly már 12 milliárd. Szerdán újabb, 360 millió forint összegű pályázatot hirdettek meg az ezzel foglalkozó civil szervezetek számára, ez már idén a második erre a célra meghirdetett pályázat. A két pályázat teljes összege megközelíti a 700 milliót.

Varga Péter, a Hajléktalanokért Közalapítvány igazgatója elmondta, hogy év elején az első pályázat a Covid-járványhoz kapcsolódott és főként tárgyi eszközök beszerzésére nyújtott lehetőséget. Az eredetileg 120 milliós keretösszeget az igényekhez igazodva felemelték 320 millióra. A szerdán meghirdetett második, 360 milliós pályázatban elsősorban egészségügyi szolgáltatásokra, krízisautók üzemeltetésére, utcai szociális munkára, diszpécserszolgálatra lehet támogatást kérni.

A Hajléktalanokért Közalapítvány honlapján – hajlekot.hu – részletes leírás olvasható a pályázatról és megtalálhatók a diszpécserszolgálatok telefonszámai is. A szerdán közzétett pályázatok benyújtásának határideje augusztus 5.

Kapcsolódó témák: #hajléktalan-ellátás | #hőségriadó | #nyár |