Karácsony

A legdrágább fenyőfajta a legnépszerűbb

Illusztráció: Pixabay
Győr+
2021.12.08. 20:26

A fenyőfák árának idei ünnepre várt 10-20 százalékos emelése nem okoz érdemi változást a vásárlási szokásokban, a vevők 54 százaléka továbbra is a nordmann fenyő iránt érdeklődik - derül ki az Agroinform.hu múlt heti felméréséből.

A második helyen az ezüstfenyő áll 22, míg a harmadikon a lucfenyő 18 százalékkal. További fajták iránt a vásárlók 6 százaléka érdeklődik. A fenyőfát vásárlók 46 százaléka másfél méter feletti fenyőt tervez venni.

A válaszadók 26 százaléka 7-10 ezer, további 23 százaléka 10 ezer forintnál is magasabb összegből tervezi beszerezni a karácsonyfát, 51 százalék ennél kevesebbet költene.

A közlemény szerint 39 százalék jelezte azt, hogy évente egyszeri kiadásról lévén szó, így idén is a szokásos fajtájú és méretű fenyőt fogja megvenni, 31 százaléknyian esetleg a tervezett méretben lépnek vissza. Olcsóbb beszerzési hely keresésével vagy ügyesebb alkuval 17 százalék igyekszik majd kompenzálni az áremelkedést. Az olcsóbb fajtára váltást csak 10 százaléknyian vennék fontolóra, és mindössze 2-3 százaléknyian jelezték azt, hogy emiatt a műfenyő felé orientálódnának.

Jelenleg a lakosság körülbelül negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt.

Az az utolsó napokban fog kiderülni, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, a vásárlók 40 százaléka ugyanis az utolsó héten szerzi be a karácsonyfát.

A fenyőfatermesztők többsége számára az idei időjárás kifejezetten kedvezőtlen volt. A májusi fagyok miatt sok helyen előfordult, hogy a lefagyott friss hajtásokat le kellett vágni, az ilyen fa pedig abban az évben esztétikai szempontból eladhatatlanná válik. Emellett sok kárt okozott a rapszodikus csapadékhelyzet és a hőhullámok sorozata is, amelyek szintén károsították az ültetvényeket.

A termelők szerint az áremelés elkerülhetetlen, a költségeket a munkabérek és a szállítási díjak növekedése mellett az is folyamatosan emeli, hogy a klímaváltozás miatt több a kártevő, így lényegesebb intenzívebben kell a növényvédelemmel is foglalkozni. Az import fenyők sem kerülhetik el az áremelkedést, esetükben a romló forintárfolyam is árfelhajtó tényező.

A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján a fenyőfaárak a tavalyihoz képest idén decemberben 10-20 százalékkal emelkednek, a lucfenyőt 4-5 ezer forintért, az ezüstfenyőt 5-6 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 7 ezer forint körüli áron lehet majd megvásárolni méterenként.

Kapcsolódó témák: #áremelkedés | #fenyőfa | #karácsony | #ünnep |