56 éves lenne az első magyar szépségkirálynő, aki 40 éve nyerte el a koronát

Havassy Anna Katalin Fotó: MTI/Benkő Imre
2025.01.20. 21:04

Vélhetően családja körében ünnepelhetné az 56. születésnapját Molnár Csilla Andrea, ha 1985-ben nem nyerte volna el a szépségkirálynői címet. Egy év sem telt el, 1986 nyarán önkezével vetett véget az életének. Emléke talán halványul, pedig nem szabadna. Felelősek vagyunk, hogy soha többé ne történhessen hasonló!

Állandóan összeszorul a torkom, és nyomást érzek a gyomrom tájékán, ha azt hallom: Homonyik Sándor „Álmodj királylány” című dalát viccesen idézik, egymásnak odamondva. Vélhetően nem tudják, miért született meg ez a dal és kiről szól valójában. Azt pedig pláne nem, hogy a szövegében milyen mélységes fájdalom, s tragédia lapul. Szövegével tulajdonképpen összefoglalja Molnár Csilla Andrea, 1985-ös szépségkirálynő drámáját és tragédiáját. Mert az volt, szinte az elejétől a végéig. Pedig tündérmese is lehetett volna.

Csilla természetes szépség volt, akinek gyönyörűsége belülről fakadt, na meg az ártatlanságából, hiszen gyerek volt még. Egy vidéki fiatal lány, aki a fonyódi biztonságból túl korán csodálkozott rá a romlott világra. Egy szempillantás alatt lett a már-már omladozó szocializmus egyik legismertebb arca, vagyis a szárnyait bontogató modell és szépségipar üdvöskéje. Meg kellett felelnie a koronával járó kötelezettségeknek. Mert a győzelem után mindenki őt akarta, vagy így, vagy úgy. Mindenki a lehetőséget látta benne, vagy így, vagy úgy.

Egy kamaszlány erre nem lehetett felkészülve. Főleg ha szinte semmit sem tudott arról a fajta felnőtt életről, amelyben a pénz és a hatalom diktált, szorosan kéz a kézben járva. Csillát féltette is édesapja, s nyilván voltak viták, félreértések, veszekedések. Az apa a végletekig féltette gyönyörű lányát, s aggódva figyelte a már-már természetellenes figyelmet. A fiatal lány pedig szerette volna, ha támogatják otthonról, ha őszinte lehet és megértik, hogy szerelmes… Melyik kamaszlány ne vágyna erre?!

A szépségkirálynő, a magyar és külföldi férfiak vágyálma vívta a harcokat önmagával és a környezetével, miközben igyekezett boldogulni abban az útvesztőben, amely a koronával járt. Nem volt könnyű helyzetben, s nem is sokan segítettek neki. Vagy nem érdek nélkül… Pokoli harcokat vívhatott, s ezeknek a valódi mélységét magával vitte a hideg sírba, 1986. július 10-én, amikor édesapja szívgyógyszereit bevéve végzett magával. Segélykiáltásnak szánta, csak elvétette?! Vagy tényleg meg akart halni? Ezt a titkot is magával vitte a sírba. S hiába jelennek meg az életrajzi, vagy emlékező könyvek, az igazságot csak Csilla tudja…

Szeretném hinni, hogy a családja, a szerettei, a barátai azóta egy kis megnyugvásra találtak, maguk miatt. S bevallom, remélem, hogy azok, akik ezen a végzetes úton kíméletlenül lökdösték a törékeny fonyódi szépséget, azoknak azóta is álmatlan éjszakáik vannak. Azt pedig mindenki maga tudja a legjobban, hogy mennyit vétett ebben a történetben.

Vajon a mostani világ mennyiben más, mint akkoriban? Nincsenek jó érzéseim, sőt. A hatalom, a pénz, az összeesküvések és bizonyos férfiak most is ugyanolyanok, mint 40 évvel ezelőtt. A divatvilág alapjai sem változtak, ahogy a szépségiparé sem. Sok apa most sem tudja megérteni a lányát, vagy talán nem is hajlandó, mert előítéletes. Nagyon sok minden egészen biztos, hogy nem változott, ám én attól tartok, hogy még rosszabb is lett. Csillának legalább a közösségi média, a kamerás telefonok sokszor meggondolatlan, bántó és következményeket nem ismerő világával nem kellett megküzdenie. Tudom, akkor is eldobta magától az életét…

Ám nézem a sok fruskát, amint szinte szörnyekké maszkírozva mutogatják magukat a világhálón, egymást túllicitálva. A mai kor embere közszemlére tesz szinte mindent, nem óvva a magánéletet, a saját lelkét. Mert a kattintás lett a mozgatórúgó és az, hogy kinek mennyi a követője. A népszerűségért, a pillanatnyi csillogásért pedig lassan tényleg mindenre hajlandók sokan…

Annak idején Csilla halála kellett ahhoz, hogy sokaknak feltűnjön: ember volt, egy érző lélek, akit összetörtek. Aki nem tudta, mibe keveredik, mert fiatal volt, álmodozó és naiv. Mint minden kamasz, írjunk bármilyen évet is. Összetört, vagy összetörték? Vélhetően mind a kettő. Ám mi vár a mostani kamaszokra, ha mi nem figyelünk rájuk? Ha mi nem, akkor ki szab gátat a digitális fejlődés veszélyeinek? Vissza lehet vajon még fordítani azt az önpusztítást, amelyet mi emberek végzünk?

Molnár Csilla Andrea 56 éves lenne ma, s lassan 40 éve annak, hogy a fejére tették a koronát. Össze sem lehet számolni, azóta is hány és hány hasonló tragédia történt. Miért vagyunk mi emberek olyanok, hogy szinte semmiből sem tanulunk? Miért lehet megvezetni bennünket? Miért vagyunk naivak és miért bízunk olyanokban, akikben nem kellene. Pont azért, mert emberek vagyunk…

Csilla halála máig fájó és valamilyen szinten feldolgozhatatlan. Figyelmeztetés, hogy valaki végre vessen véget annak amit a szépségipar, a divatvilág, a hatalom, a pénz és bizonyos férfiak művelnek. A nők nem tárgyak, nem játékok és nem eszközök! Legyenek szépségkirálynők, modellek, vagy egyszerűen NŐK, tiszteletet és törődést érdemelnek! Ám a tragédia után majdnem 40 évvel később is hajlamosak vagyunk valakiket felfoghatatlan magasságokig emelni úgy, hogy biztosítókötélről nem gondoskodunk. Pedig kellene, jobban mint eddig bármikor…

Talán ma este Csilla a családja körében ünnepelné 56. születésnapján, csupa mosoly lenne, tele emlékkel. Vélhetően gyermekei is lennének, akik büszkék lennének édesanyjukra és mindenki örömmel ölelné az ünnepen… Nem tudom, hogy ez a kép a fájdalmasabb-e a képzeletemben, vagy a hideg sírkő, amely 39 éve hirdeti: fájdalmasan fiatalon hunyt el Molnár Csilla Andrea, Magyarország első szépségkirálynője.

Álmodj királylány, az is álom volt, hogy éltél…

Kapcsolódó témák: #emlékezés |