Győr-Moson-Sopron

38 templom újul meg a Rábaközben és Sokoróalján

Fotó: MTI/Vasvári Tamás
mti
2021.05.05. 13:32

A Rábaközben és Sokoróalján 38 templom újulhat meg a magyar templomfelújítási program részeként 563 millió forintból - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Rábaszentmiklóson.

Soltész Miklós részletezte, hogy 32 katolikus, öt evangélikus és egy református templom kapott felújításra támogatást.

Győr-Moson-Sopron megyének ez a választókerülete országos szinten “dobogós helyen” van a templomok megújítása szempontjából – mondta az államtitkár. Emlékeztetett, csaknem 26 milliárd forintból idehaza 1400, a Kárpát-medence magyarlakta vidékein pedig további 400 templom újul meg a program részeként.

Soltész Miklós kiemelte, a magyar gazdaság előnyt élvez, mert a brüsszeli, tengerentúli és a hazai ellenzék támadásai ellenére a kormány fel merte vállalni, hogy a nyugati vakcinák mellett keleti vakcinákat is vásárol az emberek egészségének védelme, a halálozások megelőzése és a gazdaság mielőbbi helyreállítása érdekében.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Hozzátette, hogy a magyar templomfelújítási program a helyi gazdaságok erősítésén felül a lelki megújulást és a közösségek újjáépítését is szolgálja.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangoztatta, hogy a magyar templomfelújítási program kiválóan kiegészíti a Magyar falu programot.

Utóbbi az egyházi életet illetően közösségszervező emberek bérének támogatását, egyházi közösségi terek felújítását, elhagyatott plébániák és parókiaépületek felújítását, valamint élettel való megtöltését, illetve temetők felújítását támogatja, de szakrális terek megújítását nem – mondta, hozzátéve, hogy a templomfelújítási program 75 százaléka falusi fejlesztést jelent.

Kiemelte, hogy a Magyar falu program részeként több mint kétezer esetben történt óvodafejlesztés 2019-ben és 2020-ban. Ugyanekkora nagyságrendben újultak meg iskolák, orvosi rendelők, faluházak és kultúrházak, emellett építettek járdákat, utakat, szereztek be falubuszokat – sorolta a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy a választókerületében 75 település van, amelyek mintegy fele érintett a templomfelújítási programban.

Rábaszentmiklóson a Szent Miklós Kerektemplom újul meg a programban elnyerhető maximum 15 millió forint támogatásból – mondta.

Hozzátette, hogy a mintegy ezeréves Árpád-kori templomot többször is átépítették, mai formáját húsz évvel ezelőtt nyerte el. Legutóbb hét évvel ezelőtt újították fel, de akkor nem megfelelően, így a mostani rekonstrukció részeként egyebek mellett a gúlasisakos tornyot is renoválják.

Megyeri Ciprián plébános elmondta, hogy a mintegy 140 lelket számláló falu templomában kéthetente tart szentmisét.

Kapcsolódó témák: #egyház | #fejlesztés | #Győr-Moson-Sopron |