2022-re valamennyi KISS emeletes motorvonat forgalomba áll

Fotó: Máv
MTI
2019.11.23. 13:39

Mind a negyven KISS emeletes motorvonat forgalomba áll 2022-re, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon - a lajosmizsei kivételével - csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton Budapesten.

Homolya Róbert a Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napon, amelyen az utasok megnézhették az új motorvonatot – hozzátette: a KISS és a FLIRT motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe.   

A magyar kormány támogatta, hogy a vasúttársaság még huszonegy KISS motorvonatot rendeljen a gyártótól, ezzel a másfél évvel ezelőtt létrejött keretszerződésben szereplő mind a negyven KISS motorvonatot megrendelték – ismertette. 

Kiss emeletes motorvonat

Az elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a társaság a vasút versenyképességének növelése érdekében jelentős pályafejlesztést hajtanak végre. Példaként említette, hogy jövő tavasztól teljes egészében felújítják a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakaszt, valamint folytatják az ötven állomás felújításáról szóló programot, valamint jövőre 375 új jegykiadó automatát helyeznek üzembe.   

Könnyen feljuthatunk az emeletre

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a negyven KISS emeletes motorvonat és a 123 korszerű FLIRT jármű közlekedtetése 50 ezer ülőhely-kapacitást jelent majd. Hozzátette: ezzel mintegy 40 ezer autót lehet kiváltani a közúti forgalomból.    

A vasút az egyik legbiztonságosabb és legkörnyezetbarátabb közlekedési forma, a modern motorvonatok forgalomba állítása is segít abban, hogy vasút a kor követelményeinek megfelelő, megbízható szolgáltatást tudjon nyújtani – emelte ki.    

Homolya Róbert, MÁV Zrt. elnök-vezérgazgató a Nyugatiban, a KISS bemutatón

Az első ütemben érkező emeletes vonatok a két legforgalmasabb, a Budapest-Nyugati-Vác-Szob, valamint a Budapest-Nyugati-Cegléd-Szolnok elővárosi vonalon állnak forgalomba majd – tájékoztatott a MÁV.    

A KISS emeletes motorvonat tágas, légkondicionált utasterében hatszázan tudnak ülve utazni, az oldalankénti tizenkét ajtó pedig megkönnyíti és gyorsítja a fel- és leszállást.   

A már legyártott két KISS motorvonaton a velimi (Csehország) tesztpályán klímateszteket, a németországi Minden településen pedig menetdinamikai teszteket végeznek. A Nyugati pályaudvaron bemutatott jármű hétfőn indul hazai hatósági tesztekre, két másik jármű pedig teszt előtti üzembe helyezés alatt áll Dunakeszin – tájékoztatott a MÁV közleményében.

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #MÁV | #utazás |