Fejlesztés

162 millió forintból épül bölcsőde Kisbajcson

Fotó: O. Jakócs Péter
Zombai-Kovács Ákos
2021.07.05. 13:30

162 millió forint állami és európai uniós forrásból épül bölcsőde a Győrhöz közeli Kisbajcson, a fejlesztés alapkövét hétfőn tették le, ünnepélyes keretek között. 14 férőhelyes, modern létesítmény épül az egyre növekvő lélekszámú településen, ahol már régóta nagy igény volt egy bölcsőde építésére. Az ünnepélyes alapkőletételen a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hiánypótló beruházás készül Kisbajcson, míg a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy a saját bölcsőde, komoly népességmegtartó erő lehet. A polgármester azt mondta, a hétfői nap történelmi jelentőségű Kisbajcs életében.

„Történelmi a mai nap a település életében, sok álmatlan éjszakánk volt a projekt miatt, de mindenki biztosíthatok, hogy jó befektetés lesz Kisbajcs számára a saját bölcsőde megépítése” – mondta a település polgármestere. „Jelenleg is 9-10, mindössze 2, 5 éves kisgyerek jár kényszerűségből az óvodánkba, mert a szülőknek vissza kellett menniük dolgozni, ez a helyzet hamarosan szerencsére megváltozik” – fogalmazott Kamocsai Sándor.

„Hiánypótló beruházás készülhet el ezen a gyorsan fejlődő, Győr melletti településen, ahol régóta komoly igény van a saját bölcsődére” – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. „Egy 14 fős intézmény épül meg a következő hónapokban, ami várja majd a legapróbb kisbajcsiakat, akikből remélhetőleg még több lesz a következő években” – hangsúlyozta Simon Róbert Balázs.

„Az elmúlt időszakban annyi településfejlesztési támogatás jött a megyébe, mint korábban még soha, olyan feladatokat is el tudtunk végezni a falvakban, amik korábban még csak álom kategóriába tartoztak” – emelte ki Németh Zoltán.

Fotó: O. Jakócs Péter

„Már a kistelepüléseken is jogos igény, hogy városias szolgáltatásokat nyújtson, ez is kell ahhoz, hogy a népesség helyben maradjon vagy akár bővüljön is” – fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke.

„Győrön és Sopronon kívül, 60 települést érintően, 1000 új férőhelyet tudtunk kialakítani a megyében, a települések egyharmadán már van bölcsődei szolgáltatás, ami igen jó arány” – mondta a megyei elnök. A 14 férőhelyes kisbajcsi bölcsőde a tervek szerint jövő júniusra készül el, kivitelezője a Stifa-Bau.

Fotógaléria: O. Jakócs Péter

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr-Moson-Sopron |