Szerző: Sándor Szigeti
Hirdetés
Győr+ 2022.01.13.

Tamási Áron emlékév lesz

A székely-magyar író születésének 125. évfordulójára emlékezve, az író kivételes öröksége előtt tisztelegve Tamási Áron-emlékévet hirdet a Nemzetpolitikai Államtitkárság.

Zombai-Kovács Ákos 2022.01.13.

A járvány idején sem „lassítottak” a bencések

A második éve tartó Covid-járvány a győri bencések életét is jelentősen megnehezíti, de ettől még az élet és a náluk zajló fejlesztések nem álltak le. Ezt mondta a Győr Plusznak a közösség vezetője, Sárai-Szabó Kelemen. A perjel úgy fogalmazott, a vírus idején nehezebb a kapcsolattartás a hívekkel, de megtalálták a megfelelő utakat az emberekhez. A bencéseknél az elmúlt években soha nem látott, milliárdos fejlesztések zajlanak, ezek sem álltak le, sőt lassan a végéhez közelednek, a járvány ellenére a közösség csak előre tekint 2022-ben.

Ficsór Dávid 2022.01.13.

Ahol tudott, segített a kamara

A kamara a vállalkozók közösségeként a 2021-es évben is aktívan működött. A közel két éve tartó koronavírus járvány során mindvégig igyekezett segíteni a vállalkozásoknak.

Kárpát Zsolt 2022.01.13.

Jelentős támogatás érkezik az agráriumba

2021-ben a terméshozam tekintetében közepes évet zárhattak a gazdák Győr-Moson-Sopron megyében. Ez leginkább a kukoricának köszönhető, voltak olyan területek ahol átlagon felül a kukorica terméshozama elérte a 10 tonnát - mondta el a Győr+-nak Németh Gergely. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke kiemelte, hamarosan kihirdetik az agrárkörnyezeti pályázatokat, amellyel jelentős támogatáshoz jutnak majd a gazdák.

Győr+ 2022.01.13.

Kérhető lesz a 4. oltás, rövidebb karantén és oltási igazolvány jön

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tartotta az új év első Kormányinfóját csütörtökön délelőtt. A tájékoztatón elhangzott: kérhető lesz a negyedik oltás, amelynek feltétele, hogy a háziorvos támogassa annak felvételét. Lerövidítik a karantén kötelezettséget, a védettségi igazolvány február 15-től már oltási igazolvány lesz.

Zombai-Kovács Ákos 2022.01.12.

Győr a jövőben is előre megy, nem hátra

Óriási tétje van az április harmadikára kiírt parlamenti választásoknak, ezt mondta Győr polgármestere, aki évindító nagyinterjút adott a Győr Plusz Televíziónak.

Győr+ 2022.01.12.

Zárva tart a Dunakapu mélygarázs

A Győr-Szol Zrt. az üzemeltetésében lévő Dunakapu mélygarázst január 11-én lezárta. A szolgáltató kéri, hogy a még ott tartózkodó járművek tulajdonosai hagyják el a létesítményt gépjárműveikkel.

Németh Boglárka 2022.01.12.

Dr. Pergel Elza: mindig a jót, a hasznosat, a célszerűt kell képviselni

„Csodálatosan félelmetes" évet zártunk, az új évben pedig azon leszünk, hogy még jobban és még többet adjunk. - ezt mondta a Győr+ Médiának dr. Pergel Elza alpolgármester. A városvezető kiemelte, hogy a pandémiás helyzetben mind a legkisebbekkel, mind az idősekkel, valamint a rászorulókkal foglalkozó intézmények is kiválóan helytálltak, hiszen az itt dolgozók nem tehették meg, hogy visszavonuljanak.

Hirdetés