Folytatódott a „Lenintelenítés”
Újabb Lenin út táblákat távolított el a polgármester a Baross utca épületeiről pénteken. Ahogy ő fogalmazott: „A Lenintelenítést folytatjuk, mert az sérti a diktatúra áldozatainak emlékét.”
Újabb Lenin út táblákat távolított el a polgármester a Baross utca épületeiről pénteken. Ahogy ő fogalmazott: „A Lenintelenítést folytatjuk, mert az sérti a diktatúra áldozatainak emlékét.”
Júliustól a Krúdy Gyula Középiskola két önálló intézményre vált szét.
A pandémiás időszakban az online bűncselekmények elkövetői egyre gyakrabban hivatkoznak a koronavírusra, annak gyógymódjaira, illetve az esetleges állami támogatások, segélyek folyósítására, közéleti személyek adományaira vagy akár nyereményjátékokra - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrségi honlapon.
Csorna közelében akadályozza a forgalmat a baleset.
4709 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 103 krónikus beteg.
Ugyanazon a napon, hét órán belül két áruházból akart fizetés nélkül élelmiszereket elvinni egy pázmándfalui lakos, a rendőrök kétszer is elfogták.
Szigorítják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedéseket Romániában: országszerte az internetre költöztetik az oktatást, korlátozzák az éjszakai kijárást, mindenütt kötelező lesz a maszkviselés, a december hatodikára kiírt parlamenti választásokat azonban nem halasztják el - jelentették be a kormány csütörtök esti ülésén.
Elhunyt életének 68. évében Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró - közölte közösségi oldalán a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt.
A Spartacus csónakház megvásárlása mellett a győri covid-helyzetről, a piacról és a parkolásról is beszélt Győr polgármestere a Győr+Rádió műsorában.