Női kézilabda NB I – Nyert a Veszprém Debrecenben
A Veszprém két góllal nyert a Debrecen otthonában a női kézilabda NB I egyetlen csütörtöki mérkőzésén.
A Veszprém két góllal nyert a Debrecen otthonában a női kézilabda NB I egyetlen csütörtöki mérkőzésén.
A rendőrség a teljes létszámát mozgósította a rendkívüli hideg időszakra - hangzott el a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság csütörtöki ülésén.
A Győri Balett visszafogottságáról ismert igazgatója, Kiss János, a Magyar Táncművézek Szövetségének társelnökeként adott interjút a Trafó-ügyről a szinhaz.hu című lapban Török Péternek.
Pár hetes pihentetéssel orvosolhatónak tűnik Overdose-nak, a magyar versenylónak három hete elszenvedett ínsérülése, és így van rá esély, hogy még a március végéig tartó dubaji szezonban starthoz állhat.
Körülbelül negyven magyar sportoló lehet ott a nyári paralimpián, melyre tizenketten már megszerezték a kvótát.
Menesztették Mihály Attilát, az Alcoa FKC női kézilabdacsapatának vezetőedzőjét, miután az együttes szerdán kikapott a Dunaújvárostól. Sajtóértesülések szerint Konkoly Csaba lehet az utóda.
A jelenlegi kettő mellé még további 3-4 olimpiai kvóta megszerzésében bízik Struhács György, a kötöttfogású birkózók kapitánya, aki ugyanakkor értetlenül áll a kvalifikációs versenyek időpontja és lebonyolítási rendje előtt.
A Győri Műjégpályára nyerhet jegyet, aki velünk játszik. Nem kell mást tenni, csak helyesen válaszolni három kérdésünkre. A megfejtők között családi belépőt sorsolunk ki.
A Győr hazai pályán 40 ponttal kikapott szerdán az orosz Jekatyerinburgtól a női kosárlabda Euroliga 14., utolsó fordulójában, így három győzelemmel és tizenegy vereséggel zárta első idényét a kontinenselitben.
Teaosztást szerveznek az Apáczai Csere János Kar hallgatói a februári hidegben.