„Elvárták tőlem,hogy önállóan gondolkodjak”
Interjú Páternoszter Piroskával, a győri polgármesteri hivatal humánpolitikai főosztályának vezetőjével.
Interjú Páternoszter Piroskával, a győri polgármesteri hivatal humánpolitikai főosztályának vezetőjével.
Működését példaértékűnek látják, ezért a győri szervezetet kérték fel a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok képviseletére az Országos Kábítószerügyi Egyeztető Tanácsban.
A rengeteg sérült miatt erősen tartalékosan várja a szlovén Krim Ljubljana a norvég Larvik elleni elődöntőt a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
A GYŐR-SZOL Zrt. az időjárás függvényében, tervezetten április 8-án és április 9-én 22 és 6 óra között végzi el az utcai sorfák lemosó növényvédelmi permetezését.
Apad a Rába és a Marcal - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a honlapján pénteken.
Duplázott a győri Varga Dominik, a dunaújvárosi Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóversenyén. A Móra Ferenc Általános és Középiskola tanulója, a Győri Úszók Közhasznú Sportegyesület sportolója két számot is megnyert.
Egy az HBO megbízásából készülő televíziós sorozat első, bevezető epizódját részben városunkban forgatják.
A vízátfolyások miatti korlátozások egyike sincs Győr környékén.
Szépszámú nézők előtt végre újra futsal bajnoki Győrben, jó hangulatban kezdődik az ETO-HALI, Dr. Drucskó Zoltán Lódi Tamást köszöntötte pályára lépésének 100. alkalmából zöld-fehér színben.