Jövő pénteken kezdődik a Győrkőcfesztivál
Tíz helyszínen ezer programmal várják a családokat a jövő pénteken kezdődő Győrkőcfesztiválon, amelynek három napja alatt játszótérré változtatják Győr belvárosát.
Tíz helyszínen ezer programmal várják a családokat a jövő pénteken kezdődő Győrkőcfesztiválon, amelynek három napja alatt játszótérré változtatják Győr belvárosát.
Városunk az elmúlt esztendőkben jelentős fejlődésen ment keresztül. Számos nagyberuházás valósult meg, és zajlik napjainkban is. Cikksorozatunkban Győr városrészeibe látogatunk, hogy megnézzük, miként érintette a fejlődés az egyes lakókörnyezeteket.
Mások mellett az Arctic Monkeys, a Thirty Seconds To Mars, a Morcheeba, a Volbeat, a Hurts, a 25. születésnapját nagykoncerttel ünneplő Tankcsapda, valamint a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató döntősei lépnek fel a kedden kezdődő, és idén már ötnapos VOLT Fesztiválon Sopronban.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Veszprém nehéz ellenfeleket, míg a Szeged, valamint a női BL-ben címvédő Győr kedvező csoportbeosztást kapott a pénteki bécsi sorsoláson.
Örömből és sikerekből is kijutott a napokban a győri súlyemelőknek.
A hétvége közeledtével elkészítettük szokásos sportbeharangozónkat, amelyből kiderül, hogy mikor, kiknek érdemes szurkolni.
Kihirdette pénteken a július 14. és 27. között Budapesten sorra kerülő Európa-bajnokságon szereplő, 13 tagú csapatának névsorát Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Díszközgyűlésen adták át a Szent László díjakat, a király hermáját az ünnepi szentmisét követően körmenetben hordozzák a város utcáin.
A tavalyi rekordárvíz szintjét mutatja az emléktábla, amelyet a Rába kettős híd belvárosi lábánál avattak fel.