Kopjafa a vitézek tiszteletére
Az I-II. világháború vitézeinek emlékére avattak kopjafát a Bem téren.
Az I-II. világháború vitézeinek emlékére avattak kopjafát a Bem téren.
A 2011-es X-Faktor győztesétől már megszokhattuk, hogy igyekszik mindig egyedi és különleges kezdeményezésekbe fogni, amik maradandó élményt nyújtanak a közönség számára. Idén sem lesz ez másképp: az énekes hét helyszínre viszi el „Meglepetés” című turnéját. Városunkban a győri származású Polyák Lilla lesz a partnere, s november 23-án lépnek fel a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.
Újraindult a vasúti forgalom a Győr-Sopron vonalon, Ikrénynél, ahol kevéssel 11 óra után vonatnak ütközött egy személyautó - közölte a vonalat üzemeltető GYSEV szóvivője az MTI-vel ma kora délután.
Befejeződött a Kossuth utcai csatorna rekonstrukciójának idénre tervezett első üteme, az Erkel Ferenc utcai csomóponttól a Jakobinus közig, 270 méteren újult meg a föld alatti vezeték. Nagyméretű, járható alagút húzódik az úttest alatt, 120 centiméter széles, 180 centiméter magas, úgynevezett tojásszelvényű csatornáról van szó, melyet még az 1900-as évek elején építettek.
45. alakommal gyűltek össze az ország egyetemistái, hogy megmutassák, ki a legedzettebb, legtechnikásabb sportoló a hallgatók között.
a műsor vendége: Ferenczy Tamás elnök, Német Nemzetiségi Önkormányzat
A Horváth Ferenc vezetőedzőt pénteken menesztő Győri ETO 1-1-es döntetlent ért el hazai környezetben a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzésén.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is eljött, hogy szemügyre vegye az épülő uszodát. A győriek hamarosan válogatott meccsen is szurkolhatnak, hosszabb távon pedig városunk a vízilabdázás újabb vidéki központja lehet.
Indul a második évad, a Példakép Alapítvány idén is megnevezte azokat a sikeres és fiatal magyar vállalkozókat, akik járható utat mutathatnak pályakezdő kortársaiknak. A kiválasztottak ötvenes listája ezúttal sem maradt győri nevek nélkül, lapunk elsőnek az Openhouse társtulajdonosaként jegyzett Molnár Kristóftól kért interjút. A találkozás egy hétvégi hajnalon, a cég Verseny utcai központjában esett meg, Kristóf kávét főzött és jó szívvel mesélt. A történet eleje gyerekkora otthonairól szólt, az adyvárosi panelről, a nádorvárosi sorházról meg arról a formás, Somogyi Béla utcai épületről, amelynek kétkezi munkával adta vissza régi, polgári fényét a család. A testvérek, Kristóf és Szabolcs, a vállalkozások természetrajzából is itt vették az első leckét, édesanyjuk bútorboltot nyitott az alagsorban.