Szerző: Győr+
Hirdetés
Győr+ 2014.11.26.

Tájékoztató a rendelésekről

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a felújított és bővített Kálóczy téri orvosi rendelőben praktizáló orvosok az alábbiak szerint kezdik meg rendeléseiket:

Győr+ 2014.11.26.

Fenyőfa a rászorulóknak

„Nincs karácsony fenyő nélkül!” – elnevezéssel indított kezdeményezést Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő tavaly, s a jótékonysági akció idén is folytatódik, ezúttal Borsi Róbert önkormányzati képviselő is az ügy mellé állt.

Győr+ 2014.11.25.

Bemutatták Miriutát

Hivatalosan is bejelentették és be is mutatták kedden délután a Győri ETO FC új edzőjét.

Győr+ 2014.11.25.

Fokozottan ellenőrzött ma a rendőrség

A város öt helyszínén ellenőriztek a győri rendőrök, az akció célja az egy nyomon haladó járművek ellenőrzése és az ittas vezetők kiszűrésére volt – tájékoztatott Takács József százados.

Győr+ 2014.11.25.

Elismerések Győr-Moson-Sopron megye szolgálatáért

Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése 2002-ben döntött úgy, hogy megalapítja a „Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért-díjat.” Az alapításról szóló önkormányzati rendelet értelmében a díj 12 tagozatban adható ki, a megye érdekében kiemelkedő munkát végzők tevékenységének elismeréseként. A területfejlesztési, a szociális, az ifjúsági, valamint a gazdasági tagozat díjainak odaítéléséről a megyei képviselő-testület döntött, az elismeréseket Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke kedden adta át a Megyei Önkormányzati Hivatalban. Az alábbiakban a díjazottak méltatását is közöljük.

Győr+ 2014.11.25.

Szakokban gazdag Apáczai

A kar keddi nyílt napján az is kiderült, melyek a legkeresettebb szakok az egyetemen.

Győr+ 2014.11.25.

Világháborús emlékbizottság jött létre

I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság néven tanácsadó testületet hozott létre Borkai Zsolt polgármester. A grémium feladata, hogy a következő négy évben koordinálja a 100 éve kitört „nagy háborúra” való megemlékezéseket, illetve az ezzel kapcsolatos feladatokat.

Győr+ 2014.11.25.

Merre tart Lunde?

Az nso. hu értesülései szerint Katrine Lunde, a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának anyai örömök elé néző kapusa nem biztos benne, hogy a szezon befejeztével is a kétszeres BL-győztes magyar együttesben folytatja pályafutását.

Hirdetés