16 nap alatt Magyarország körül
16 nap alatt kerékpározza körbe Magyarországot Ternován Zoltán SM beteg amatőr sportoló. Indulásának első napján, pénteken délután érkezett Győrbe, a városháza elé, ahol dr. Somogyi Tivadar alpolgármester fogadta.
16 nap alatt kerékpározza körbe Magyarországot Ternován Zoltán SM beteg amatőr sportoló. Indulásának első napján, pénteken délután érkezett Győrbe, a városháza elé, ahol dr. Somogyi Tivadar alpolgármester fogadta.
Országos sajtótájékoztatón jelentették be pénteken, hogy új korszak nyílik a magyar kerékpározás életében. A Magyar Kerékpársportok Szövetsége 2015. augusztus 3. és 9. között rendezi meg a Magyar Kerékpározás Hetét, amelynek csúcseseménye lesz hazánk legnagyobb, idén 90 esztendős kerékpárversenye, a Tour de Hongrie.
A négyes döntőbe ugyan nem jutott be a címvédő Győri Audi ETO KC, három játékosa mégis bekerült a női kézilabda Bajnokok Ligája 2014/2015-ös szezonjának All Star-csapatába, melynek Ambros Martin, a győriek trénere az edzője.
A Belvárosban többször előfordul, hogy jogosulatlanok használják ezeket a helyeket, ezért kiemelt, kék festést kapnak a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolók…
A klub honlapján pénteken megjelent rövid közlemény szerint az egyesület nem tudta teljesíteni a licenc-követelményeknél a Magyar Labdarúgó Szövetség által előírt hiánypótlást.
A férfi Szuperliga 2014/2015-ös kiírásának negyedik helyén végzett a Győr - Szol tekecsapata.
A Széchenyi István Egyetem csapata nyerte a sárkányhajósok versenyét, a harmadik alkalommal megrendezett Dunai Regattán.
Ma van a magyar kézműves fagylalt napja, melynek keretében féláron kínálják a jeges édességet a vásárlóknak. A programhoz országszerte 450 fagylaltozó csatlakozott. Az akcióban résztvevő árusok egy része azt is vállalta, hogy ajándék fagyival kedveskedik egy-egy választott gyermekintézményben, vagy kórházban, melynek nevét az üzletben is feltüntetik.
Óriási csata után 31-31-es döntetlennel zárult 60 percnyi játékot követően a Ferencváros – Győri Audi ETO KC női kézilabda NB I fináléjának első felvonása. Ez azt jelentette, hogy hetespárbaj dönt, melyik zöld-fehér csapat kerül lépéselőnybe az első találkozó után.