Elismeréseket adtak át a megyei rendőröknek
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 2015. május 12-i állománygyűlésen ünnepélyes keretek között adott át elismeréseket.
Klubok, zenekarok jelentkezését várják a zene ünnepére
Az egész ország területéről várják klubok, zenekarok jelentkezését a zene ünnepére; az idén húsz éves rendezvényt június 21-én tartják meg országszerte több helyszínen.
Rendeződött a fiatal labdarúgók és a Győri ETO FC utánpótlásának sorsa
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a labdarúgást és a sportot szerető embereket, hogy hosszú egyeztetéseket követően sikerült megoldani a győri utánpótlás helyzetét, valamint azt, hogy a 111 éves egyesület tovább tudjon működni a jövőben. Az utánpótlás csapatok továbbra is a legmagasabb osztályú bajnokságban szerepelhetnek majd kiemelt egyesületként és kiemelten támogatott akadémiaként, míg a legidősebb utánpótlás korú csapat számára az NB 3-ban nyílik meg a szereplés lehetősége.
Szacsvay Lászlót választották a nemzet színészének
Szacsvay László Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten - tájékozatta az MTI-t a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya.
Konkrét 2015.05.11.
a műsor vendége:Kovács Ferenc parancsnok12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred
Búcsú Balogh Gyulától
Balogh Gyula búcsúztatója csütörtökön 15 órakor lesz a szabadhegyi köztemetőben.
Sikeres jubileumi Európa Nap Győrött
A megyei Europe Direct iroda a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzattal idén is - immár ötödik alkalommal - szervezte meg sokszínű programját az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete kezdeményezésére, az Európa-nap (május 9.) megünneplésére. Megyénkben erre újra Győrött, a volt megyeháza előtti téren került sor május 8-án, pénteken.
Városnézés két keréken
Győr szépségeit egy újabb, alternatív módon is megismerhetjük, miközben egy segway jellegű „járművön” haladunk idegenvezetőnk mögött.
Magyar részvétellel szerdán kezdődik a 68. cannes-i fesztivál
Nemzetközi sztárok főszereplésével forgatott európai és ázsiai filmek versenyének ígérkezik a szerdán kezdődő 68. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos versenyprogramjában 19 alkotás - köztük Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen elsőfilmként - versenyezhet az Arany Pálmáért.