Konkrét 2015.06.12.
a műsor vendég:dr. Egervári Ágnesfőigazgató, Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat
a műsor vendég:dr. Egervári Ágnesfőigazgató, Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat
Csak keveseknek adatik meg, hogy életükben „klasszikussá" váljanak. Úgy tűnik, hogy Szörényi Leventének és Bródy Jánosnak ez sikerült: az István, a király című rockopera szerzői példátlan sikert értek el művükkel az elmúlt több, mint 30 év alatt. Mivel mindkét szerző a 70. születésnapját ünnepli a 2015/16-os évadban, ezért az István, a király parádés szereposztásban, „Tisztelgés a szerzők előtt!” mottóval, országos turnéra indul. Győrben október 17-én, az Audi Arénában a két szerző is színpadra lép.
A várhatóan tartós nagy melegre tekintettel a Győr-Szol Zrt. megkezdte a város útjainak locsolását. Pénteken az arra alkalmas jármű a belváros sétálóutcáit frissítette fel.
Pénteken - amennyiben nem szól közbe ismét az időjárás – az alkonyati órákban két géppel gyérítenek a Győr-Szol szakemberei.
Magyarországon még sohasem gyűlt össze ilyen erős mezőny a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának balatonfüredi versenyére, mint idén. Világ- és Európa-bajnokok egész sora nevezett a jövő szombati megmérettetésre.
Újból lehet fürdeni az Aranypart I. és Aranypart II. szabadstrandon.
A győri Radnóti iskola idén is emléktornával tisztelgett az intézmény egykori diákja, Dr. Lakat Károly emléke előtt.
A nyárnyitó koncert miatt forgalmi változásokra kell számítani, a szórakozók hazajutását az önkormányzat éjszakai buszjáratokkal segíti…