Győrben magas az ózonterhelés
A napsütéses nyári időjárás nyomán Győrben is meghaladta az ózonterhelés az egészségügyi határértéket.
A napsütéses nyári időjárás nyomán Győrben is meghaladta az ózonterhelés az egészségügyi határértéket.
Ebben a hónapban debütál a brit közszolgálati médiatársaság, a BBC új, Agatha Christie-írásokon alapuló televízió-sorozata, amelyről a készítők azt ígérik, az eddigi adaptációkhoz képest tempósabb és akciódúsabb lesz, emellett több erőszakot fog ábrázolni.
A Magyar Úszó Szövetség szombati, győri elnökségi ülésén jóváhagyta a kazanyi világbajnokságon induló csapatok névsorát.
Az elmúlt hétvégén igazi „olimpiai” sport kavalkádban lehetett része azoknak a lelkes sportolóknak, amik megmérettek a VII. Győrkőcolimpián.
Hat éve nem adott koncertet Győrben a magyar popzene egyik meghatározó alakja, Ákos. Igazán című, 2015-ös turnéját viszont a Rába-parti városban zárja október 3-án este az Audi Arénában. A szervezők a látványos nagykoncert mellett azt is megígérték a látogatóközpontban tartott beharangozó sajtótájékoztatón, hogy a jegyet vásárlók közül három szerencsés találkozhat a Kossuth-díjas énekessel.
Csütörtöktől vasárnapig Auronzo di Cadoréban küzdenek meg a kontinens legjobb sárkányhajós egységei, a Nemzetközi és Klub Európa-bajnokságon.
Két aranyérmet szerzett a magyar válogatott szombaton a felnőtt mezőnyben a szlovéniai Bohinjban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A Sopron elkerülte a címvédő USK Prahát a női kosárlabda Euroliga csoportkörének szombati sorsolásán.
Négy egyéni és négy váltógyőzelemmel Kapás Boglárka bizonyult a mezőny legeredményesebb résztvevőjének az úszók szombaton zárult győri országos bajnokságán.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra Budapestre és az ország összes megyéjére másodfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt.