A Győr a Honvéddal találkozik
Az első osztályból licencprobléma miatt kizárt, majd a város futsal csapatának köszönhetően végül a harmadosztályba került Győri ETO FC a Budapest Honvéddal került össze a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójában.
Az első osztályból licencprobléma miatt kizárt, majd a város futsal csapatának köszönhetően végül a harmadosztályba került Győri ETO FC a Budapest Honvéddal került össze a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójában.
Tizenegy nappal az NBIII-as bajnokság kezdete előtt még mindig nem lehet tudni, hogy mikor, mely csapatok ellen játszik a Győri ETO FC.
Győrbe érkezett a Biotech USA Road Show hétfő délután. Az érdeklődők a többszörös magyar és nemzetközi bajnok, Kiss Jenő edzésébe leshettek be.
A Dárdai Pál által megkezdett utat szeretné folytatni Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
Két és fél éve, amikor Kemény Dénest a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökévé választották, kilencven körül volt a klubok száma, most 139-et jegyeznek, ami mutatja, óriási az igény országszerte a sportágra.
Az elmúlt hetekben elkészült a két szakasz, amelyek a meglévő rendszerhez csatlakoznak.
A napsütéses nyári időjárás következtében a legtöbb mérőállomással megfigyelt településen meghaladta az egészségügyi határértéket az ózonterhelés - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Nyolcszázan vágtak neki a Győr-Lipót futóversenynek, amelyet váltóban és egyéniben is teljesíthettek az indulók. A mezőny az Egyetemi Csarnoktól indult és a szigetközi kerékpárúton jutott el a célig.
Ahogy arról a múlt héten már beszámoltunk, a Győri Audi ETO KC elkezdte a felkészülést a 2015/2016-os szezonra.
Bécsben tartják az új Tom Cruise-film világpremierjét csütörtökön, emiatt már szerdától lezárják a belvárost.