Frissítik az utakat!
A kánikula miatt a Győr-Szol Zrt. csütörtöktől ismét hűti a városi utak burkolatát Győrben.
A kánikula miatt a Győr-Szol Zrt. csütörtöktől ismét hűti a városi utak burkolatát Győrben.
Az augusztus 8. szombati munkanappal kapcsolatos információk következnek.
Látványos showműsor keretében mutatták be szerdán este a magyar olimpiai csapat Rio 2016 kollekcióját, amelyet az adidas készített a jövő évi játékokra.
Emlékévet hirdetett a 75 év született Bella István költő tiszteletére Székesfehérvár és Sárkeresztúr önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyar Írószövetség Közép-dunántúli Csoportja, valamint a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Fejér megyei tagozata.
A Széchenyi téri Apátúr-ház szombaton és vasárnap technikai okok miatt zárva lesz.
Vasárnap véget ért Tbilisziben a 2015-ös nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. A rendezvényen ott volt a győri küldöttség is, hiszen városunk átvette a képzeletbeli váltóbotot.
Az október 3-án rajtoló női kosárlabda bajnokság kezdetéig még sok idő van hátra. A cél legalább a tavalyi szereplés megismétlése, ebben segíthet a két új, magyar igazolás, Varga Zsófia és Pap Regina.
A magyar női vízilabda-válogatott kilencedik lett a kazanyi vizes világbajnokságon.