Gyirmót FC Győr: eddig ötös
A Gyirmót FC Győr NB II-es labdarúgócsapata Bene Ferenc edző irányításával, nem mindennapi módon kezdte a szezont, hiszen a stadion építési munkálatai miatt, az eddigi öt bajnoki találkozóján idegenben lépett pályára.
A Gyirmót FC Győr NB II-es labdarúgócsapata Bene Ferenc edző irányításával, nem mindennapi módon kezdte a szezont, hiszen a stadion építési munkálatai miatt, az eddigi öt bajnoki találkozóján idegenben lépett pályára.
A Dunakapu téri termelői piacon egyedi, különleges termékeket is vásárolhatunk. A Barátok eledele elnevezésű családi gazdaság tagja, Alexy György elmondta: a természetben megtalálható alapanyagokból készített, adalék- és tartósítószer-mentes termékeket kínálnak.
„A közönség szeretete lehetővé tette számomra, hogy olyan célokat is kitűzzek, amilyeneket enélkül nem lehetett volna, például nagyformátumú előadásokat hozhatok létre” - erről is beszélt lapunknak adott interjújában Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes, dal- és zeneszerző, költő, aki hét éve nem koncertezett városunkban, Igazán című turnéját azonban a győri Audi Aránéban zárja október 3-án. Ákos közel három évtizede tartó karrierje a Bonanza Banzai kultikussá vált zenekarral indult, 1993 óta pedig számos szólóalbumot és kislemezt adott ki, s tavaly megjelent első EP-je, vagyis középlemeze Igazán címmel. A sokoldalú művész tömegeket érint és mozgat meg dalaival, s talán nincs is olyan ember hazánkban, aki ne tudna idézni tőle legalább néhány sort.
A festői szépségű Pannonhalmán hagyományteremtő jelleggel szervezik meg október 3-án a PannonHajsza elnevezésű akadályfutó versenyt.
Földház épül Felpécen. A hivatalos nevén Biomimetikus Életmód Központ a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. által elnyert KEOP-6.2.0/B/11-2011-0020 sz. pályázat keretén belül, 5 százalékos önerő mellett az Európai Unió és a magyar állam 125.295.500 Ft összegű támogatásával valósul meg, s fő célja, hogy népszerűsítse a környezetbarát építési technológiákat, más kifejezéssel, a fenntartható életmódot.
A csütörtök esti megnyitóval hivatalosan is megkezdődött a maratoni kajak-kenu világbajnokság Győrben.
Szombaton ismét hazai pályán játszik a Győri ETO FC labdarúgócsapata az NB III 7. fordulójában.
Fogyasztóvédelmi előadás-sorozat indult a győri idős klubokban a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének (FOME) Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodája és az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr (EESZI) szervezésében. Az előadásokon az idős célcsoportot érintő, aktuális témákat elemeznek a szakértők: a csodatevő készülékektől a termékbemutatókon át a megtévesztő reklámokig és a jótállás kérdésköréig.
Bár felhős volt az idő, ez nem vette el a győriek kedvét attól, hogy kilátogassanak a Színezd át! rendezvényre, a színház előtti II. János Pál térre. Több százan vettek részt az ingyenes családi napon, mely 10.30-tól egészen 16.30-ig kínál változatos játék- és színpadi programokat kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. A nap folyamán Vincze Ottóval, Görbicz Anitával, Oláh Gergővel és másokkal is találkozhattak a programra érkezők.
Ismét jelesre felelt társadalmi felelősségvállalásból az ipari parkban működő Borsodi Műhely Kft.